Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíriai lázadócsoportok egyeztettek Spanyolországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 10. 18:04

Szíriai ellenzéki szervezetek egyeztettek a dél-spanyolországi Córdobában január 9-én csütörtökön, néhány héttel a szíriai polgárháború lezárását célzó svájci konferencia megkezdése előtt.

A kétnapos találkozó célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a Szíriai Nemzeti Koalíció elnevezésű ernyőszervezet tagjait és más olyan ellenzéki tömörüléseket, amelyeket bizalmatlanság övez az ellenzék körében, amiért nem követelik Bassár el-Aszad szíriai elnök elmozdítását.

Az immár közel harmadik éve tartó polgárháború során a kezdetinél is töredezettebbé vált az Aszad-rezsim megdöntéséért harcoló ellenzék. A nyugati hatalmak azt szorgalmazzák, hogy az ellenzéki erők egyesült delegációval vegyenek részt a genfi békekonferencián.

A spanyol külügyminisztérium biztosítja a helyszínt és a szükséges feltételeket a rendezvény számára, amelyen ellenzéki szervezetek és a civil társadalom képviselői vesznek részt – olvasható a külügyminisztérium sajtóközleményében.

A külügyi tárca előzetes tájékoztatása szerint nagyjából 120-150 résztvevőt vártak az Európai Unió diplomáciai támogatását is élvező tárgyalásra.

„A szíriai csoportok többsége képviselteti magát, még az Aszadhoz hű kormányerők egyik tagja is itt van" – közölte a külföldi emigrációban élő Kamal al-Labvani, aki korábban évekig küzdött az Aszad család hatalma ellen.

Többek között az immár legjelentősebb kormányellenes iszlamista erő, az Iszlám Front legalább három tagja is részt vett az egyeztetésen. A közel-keleti országban harcoló lázadók jelentős része az SZNK fennhatóságát elutasító szervezethez tartozik.

„Azt akarjuk, hogy itt legyenek, meghallgatjuk őket" – mondta Labvani, majd hozzátette, hogy bár a találkozón áthidalhatatlannak bizonyult a küldöttségek közötti szakadék, a cél továbbra is a felek közötti párbeszéd megteremtése.

A második genfi békeértekezletnek nevezett, de utólag a Genfi-tó másik végén fekvő Montreux-be áthelyezett konferencia tervezett nyitónapja január 22.