Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szomália: őrizetbe vettek egy lázadóvezért

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 1. 13:47

Őrizetbe vették a szomáli biztonsági erők június 29-én, szombaton az al-Shabaab iszlamista lázadószervezet egyik parancsnokát, történelmi figuráját, amikor megérkezett a főváros, Mogadishu repülőterére – közölték vasárnap egybehangzó források, köztük az állami rádió.

Haszan Dahír Avejsz sejk napokkal azután repült a fővárosba a közép-szomáliai Addado városából, hogy megadta magát a helyi hatóságoknak. „Volt egy élénk vita, ami civódássá fajult a biztonsági erők tagjai és Avejsz sejk küldöttsége között" – mondta egy rendőr az AFP hírügynökségnek az őrizetbe vétel okáról.

Az iszlamista parancsnok a – még az al-Shabaab ellenőrzése alatt álló – déli Baravéból menekült Addadóba egy rivális frakcióval kitört fegyveres belharcot követően e hónapban. Egy hozzá közel álló személy elmondása szerint elfogadta, hogy Mogadishuba utazzon, miután a kormány tárgyalásokat ígért neki.

„A kormány nem tartotta meg ígéreteit Avejsz sejk őrizetbe vételével – jelentette ki a sejk klánjához tartozó Juszuf Mohamed Sziád, aki a parancsnokkal együtt érkezett a géppel. – Megalázták azokat a képviselőket is, akik rábeszélték őt, hogy Mogadishuba jöjjön."