Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sztrájkolnak a NATO rakományait szállító pakisztáni sofőrök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 11. 12:04

Sztrájkot hirdetett január 10-én, csütörtökön a NATO rakományait Afganisztánba szállító pakisztáni teherautó vezetők mintegy fele az új munkaügyi előírások miatt. Az úton lévő konvojok le fognak állni a határon, és addig ott is maradnak, amíg a vita nem rendeződik – közölte a szakszervezetük egyik vezetője.

A sofőrök azt kifogásolják, hogy egyéni munkavállalás helyett ezután a hatóságoknál bejegyzett mintegy negyven szállító vállalatnál kell dolgozniuk. A hatóságok azzal indokolják az előírást, hogy ez fokozni fogja a konvojok biztonságát, és kevesebb lesz ellenük a támadás, a gépkocsivezetők viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy saját számlára dolgozhassanak.

Készek vagyunk együttműködni a hatóságokkal a biztonsági intézkedések ügyében, de szabadon akarunk dolgozni – mondta a sofőrök szakszervezetének főtitkára.

A sztrájk következményei egyelőre bizonytalanok.

Pakisztán 2011 novembere és 2012 júliusa között hét hónapon át szüneteltette a NATO mintegy 100 ezer Afganisztánban harcoló katonájának a közúti ellátását az országon keresztül.