Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tajvan képes rakétatámadást indítani Kína ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 17. 15:45

Tajvan március 16-án csütörtökön először jelentette be nyilvánosan, hogy hadserege képes lenne rakétacsapással elérni Kína szárazföldi területét.

Feng Si-kuan védelmi miniszter éppen legújabb jelentését mutatta be a parlament előtt, amikor igennel válaszolt egy képviselő azon kérdésére, hogy Tajvan képes-e rakétákkal elérni Kína szárazföldi területét.

Vang Ting-ju, a kérdést feltevő képviselő az AFP francia hírügynökségnek később azt mondta: ez az első alkalom, hogy a miniszter ezt megerősítette. Hozzátette: a tajvani hadsereg rakétáinak hatótávolsága meghaladja az 1500 kilométert.

A tajvani védelmi minisztérium korábban már jelezte, hogy robotrepülőgépeket állítottak elő, de eddig soha nem hozták nyilvánosságra azok hatótávolságát.

A védelmi miniszter csütörtöki jelentésében azt hangsúlyozta, hogy egy ellene irányuló támadás esetén Tajvan képes „csapást mérni ellenségének támaszpontjaira, képes felvenni a harcot a tengeren, képes a támadókat megsemmisíteni a Tajvanhoz közeli vizeken, illetve a tajvani partokon".

Tajvan szerint Kína több mint 1500, a sziget ellen irányuló rakétával rendelkezik. A tajvani hadseregben nagyjából 200 ezer katona szolgál, míg Kína mintegy 2,3 millió fős haderővel bír.
Feng Si-kuan csütörtökön reményét fejezte ki, hogy a védelmi kiadásokat 2018-ban a GDP 3 százalékára fogják növelni, az idei év 2 százalékával szemben.

Kína Tajvant saját területe részének tekinti, amelyet nem kizárt, hogy egyszer erővel fog ténylegesen visszafoglalni. A szigetnek 1949 óta saját politikai irányítása van.

Többéves közeledés után tavaly ismét fagyossá vált a Kína és Tajvan közötti viszony azt követően, hogy Caj Jing-ven lett az új tajvani államfő, akinek hatalomra kerülése után Peking megszakított minden hivatalos kommunikációt Tajvannal.