Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – százkilencvenkilencedik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. március 17. 16:52

„Ki hegyre megy, annak kardok közt kell járni, / S odafönt a csúcson keresztnek kell állni. / Az jut csak oda fel, kit Isten keresztel; / De nem babérággal: tövissel, kereszttel. / Százezer kard éle fog szívébe vágni… / Mégse engedj, Uram, félúton megállni!” Petőfi Sándor Ki hegyre megy című versének gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

Mai adásunk egy picit rendhagyó, legalábbis abból a szempontból, hogy a történelem kulcsszerepet kap benne. Egy olyan konferenciára látogattunk el, amely a pártállam és a fegyveres testületek közötti kapcsolatot boncolgatja. Emellett folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, a kalendáriumban pedig nevezetes dátumokat említünk.