Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teherán nem tud az al-Kaida-vezérekről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 27. 22:23

Teherán július 26-án, kedden tagadta Washington azon állításait, amelyek szerint Irán területén rendezte volna be bázisát az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet három magas rangú tisztségviselője, akiket az Egyesült Államok nemrég szankciós listára tett.

Bahram Gaszemi, az iráni külügyminisztérium szóvivője az IRNA hivatalos iráni hírügynökségnek kedden úgy nyilatkozott, Irán „semmiféle információval nem rendelkezik a hollétükről". Ezen felül a szóvivő ismét kijelentette, hogy Teherán elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelem mellett.

Az amerikai kormány július 20-án terroristának minősítette és szankciókkal sújtotta Fejszál Dzsasszim Mohammed al-Amri al-Halidi szaúdi, Jiszra Muhammad Ibrahim Bajumi egyiptomi és Abu Bakr Muhammad Muhammad Gumajn algériai állampolgárt.

Washington szerint az al-Kaida fent nevezett tagjai Iránban rendezkedtek be, amely egyebek mellett abban segíti őket, hogy Dél-Ázsiából pénzt és fegyvereket küldjenek a Közel-Keletre. A kényszerintézkedések értelmében bármiféle, az amerikai hatóságok illetékességi körébe tartozó bankszámlát befagyasztanak és megtiltották az amerikai állampolgároknak, hogy üzleti kapcsolatba lépjenek velük.

A síita Iránt az Egyesült Államok azzal vádolja, hogy „pénzügyi és logisztikai" segítséget nyújt szélsőséges szunnita szervezeteknek.