Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrorgyanú miatt elfogtak négy szíriait Németországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 13. 19:19

Terrorgyanú miatt elfogtak négy szíriait Németországban. A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye alapján a hazájukban elkövetett háborús bűncselekmények gyanúja miatt fogták el őket, mivel az al-Kaida szíriai szárnyának kötelékében harcoltak a kurd milíciák ellen.

Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes hatóság szerint valamennyien az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyaként számon tartott Fatah as-Sám – korábbi nevén an-Nuszra Front – tagjai voltak, 2012-ben csatlakoztak a szervezethez, és részt vettek az ország északi részén fekvő Ras al-Ain térségében a szíriai kormányerők, illetve a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia ellen folytatott harcokban.

A csoport két tagját azzal is gyanúsítják, hogy a város egyik részének elfoglalása után kifosztották és elűzték fogságba vetett kormányzati alkalmazottak családjait.

A 39 éves, a 41, a 44 és az 51 éves férfiakat otthonukban, Alsó-Szászország és Schleswig-Holstein tartományban, valamint Hamburgban és Lübeckben vették őrizetbe. Lakásaikat átkutatták. A szövetségi legfőbb ügyészség azt nem közölte, hogy mikor és miként kerültek Németországba.

A Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság szerint hárman testvérek. Valamennyi gyanúsítottat terrorelhárító egységek bevetésével vették őrizetbe.