Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrorizmussal vádolt gyanúsítottat küldött vissza Irakba Belgium

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 24. 20:35

Belgium első alkalommal küldött vissza terrorizmussal vádolt, az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel bizonyítottan kapcsolatot tartó embert Irakba – jelentette a La Libre Belgique című belga napilap január 23-án, hétfőn.

Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár irodájának tájékoztatása szerint a terrorizmussal vádolt iraki fiatalember az Iszlám Állam Németországban megfigyelt szimpatizánsaival tartott kapcsolatot.

A napilap arról számolt be, korábban volt példa arra, hogy kiutasított egyének önként elhagyták az unió területét, a belga eset azonban az első, amikor egy terrorista tevékenységgel vádolt gyanúsítottat hivatalosan szállítottak vissza Európából Irakba, akit Bagdad vissza is fogadott.

A napilap információi szerint Belgium mintegy 50-70 iraki állampolgárt szeretne visszaküldeni hazájukba.