Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenöt évet kapott az Iszlám Állam egyik vezetője Párizsban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 8. 9:26

Távollétében tizenöt év börtönre ítélték a francia állampolgárságú Salim Benghalemet, az Iszlám Állam egyik feltételezett vezetőjét január 7-én, csütörtökön Párizsban.

A harmincöt éves férfi ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben és szerepel az Egyesült Államok feketelistáján. 2013 óta feltehetőleg Szíriából szervezi a francia dzsihadista újoncok toborzását.

A bíróság további hat jelen lévő emberre is szabadságvesztést rótt ki hat és kilenc év terjedelemben. A vád szerint terrorcselekmények előkészületeiben segédkeztek. Van, aki néhány nap, de van olyan is, aki másfél év után tért vissza Szíriából Franciaországba.

Benghalem felesége, aki gyerekeikkel együtt jött vissza Szíriából, a nyomozóknak azt mondta: férje kizárólag azért tér majd haza, hogy támadásokat hajtson végre, nem azért, hogy bíróság elé álljon.