Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tízezer amerikai katona maradna Afganisztánban 2014 után

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 26. 17:58

Barack Obama amerikai elnök kormánya mintegy tízezer katonát tartana Afganisztánban az ottani hadműveletek 2014-re tervezett befejezése után – jelentette a The Wall Street Journal (WSJ).

A lap meg nem nevezett magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva azt írja, hogy ez a terv megfelel a John Allen tábornok által előterjesztett ajánlásoknak. Az Afganisztánban szolgáló amerikai és nemzetközi erők főparancsnoka korábban azt javasolta, hogy 6-15 ezer amerikai katona maradjon az országban.

A katonák kiképzési és terrorizmusellenes műveleteket folytatnának a NATO vezette jelenlegi misszió 2014-re kitűzött befejezése után. A WSJ által megkérdezett elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy ezeknek a feladatoknak az ellátásához sokkal nagyobb csapaterőre lenne szükség, és ez akár 30 ezer katonát is jelenthet.

Jelenleg az amerikai hadsereg mintegy 67 ezer, valamint a szövetségesek 37 ezer katonája tartózkodik az országban, az afganisztáni biztonsági erők létszámát pedig mostanáig 337 ezer főre duzzasztották fel, beleértve ebbe a rendőrséget is.

Az Egyesült Államok és Afganisztán november 15-én kezdett tárgyalásokat a NATO harcoló alakulatainak 2014-es távozása után ottmaradó amerikai erők státusáról, amelyet az úgynevezett Kétoldalú Biztonsági Megállapodásban rögzítenének.

Hamid Karzai afganisztáni elnök kijelentette, akkor fogadja el az amerikai jelenlét meghosszabbítását, ha teljesülnek az ezzel kapcsolatos fő követelései, mindenekelőtt az, hogy az amerikai katonákra az afgán törvények vonatkozzanak. Az Egyesült Államok azonban ragaszkodik ahhoz, hogy katonái hazájukban feleljenek a külföldön elkövetett esetleges bűncselekményekért.