Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint 800 terroristát semmisítettek meg az Eufrátesz völgyében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. augusztus 29. 15:48

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint 800 fegyveresét ölték meg a szíriai kormánycsapatok az orosz légierő támogatásával az Eufrátesz folyó völgyében, Ganem-Ali város térségében – közölte  az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz katonai tárca tájékoztatása szerint a hadműveletben emellett az IÁ 13 tankját és 39 nagy kaliberű golyószóróval felszerelt kisteherautóját, valamint kilenc aknavetőjét és tüzérségi fegyverét is sikerült megsemmisíteni. A szíriai kormányerők folytatják előrenyomulásukat a terroristák által körülzárt Deir-ez-Zór felé az Eufrátesz keleti partján.

Az orosz vezérkar korábban közölte, hogy a szíriai kormányhadsereg és az orosz légierő az IÁ Deir-ez-Zór körül összevont fegyvereseinek szétverésére csoportosította át fő erőit. Szergej Rudszkoj vezérezredes, a vezérkar műveleti főosztályának vezetője kijelentette, hogy a város felmentésével „befejeződik az IÁ legharcképesebb erőinek szétzúzása Szíriában".

Rudszkoj szerint Deir-ez-Zór környéke az IÁ utolsó támaszpontja szíriai területen, ezért ide vezényelte át fegyvereseit Moszulból és Rakkából.