Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több száz halott, több ezer menekült a dél-szudáni összecsapásokban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 10. 10:43

Több száz halottja és több ezer menekültje lehet a Dél-Szudánban az utóbbi hónapban lezajlott összecsapásoknak – jelentették helyi hatóságok.

Dél-Szudán Jonglej államának hatóságai szerint egyelőre 328 halottja és több ezer menekültje van azoknak az összecsapásoknak, amelyek két hétig tartottak a hadserege és Yau Yau ellenzéki politikus vezette felkelők és helyi törzsek között.

A hatóságok elmondták, csak mostanra tudták összeszámolni a halottakat és sebesülteket, miután az emberek elkezdtek visszatérni otthonaikba.

A dél-szudáni hadsereg és humanitárius csoportok nem erősítették meg az adatokat.

Az ENSZ szerint még ezrek bujdokolhatnak a bozótos területeken, az összetűzések központjának számító Pibor városon kívül, szerte Jonglej államban. A humanitárius segítségnyújtástól is elzárt rejtőzködők attól tarthatnak, hogy a dél-szudáni hadsereg és a kormánnyal elégedetlen Yau Yau közötti erőszak tovább folytatódik.

Az ország keleti részében található Jonglejben eddig hozzávetőleg 1600 ember vesztette életét azokban a törzsi harcokban, amelyek a Szudántól 2011-ben függetlenedett Dél-Szudánt sújtották.

A harcokat a Nyugat is aggódva figyeli, attól tartva, hogy polgárháborúvá fajul az erőszak, ami alááshatja a fiatal ország stabilitását.