Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több tucat terroristát likvidáltak Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 23. 14:58

Az amerikai hadsereg csapást mért március 22-én, kedden az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egy jemeni kiképzőtáborára, a támadásnak több tucat áldozata van – közölte az amerikai védelmi minisztérium.

A Pentagon szóvivője, Peter Cook elmondta, hogy az al-Kaida egyik legerősebb szárnyához, az Arab-félsziget al-Kaidájához (AQAP) tartozó hegyvidéki tábort több mint hetven terrorista használta.

Cook nem árulta el a tábor helyét. Jemeni biztonsági vezetők és egy szemtanú ugyanakkor elmondták, hogy az al-Kaida fegyveresei által nemrég birtokba vett támaszpont a terrorcsoport egyik fellegvárának számító Mukalla várostól mintegy 75 kilométerre nyugatra található.

„Még nem zárult le a művelet eredményeinek kiértékelése, de első becsléseink szerint az AQAP több tucat harcosát sikerült kivonni a harcokból" – fogalmazott a Pentagon szóvivője.

A környéken élő jemeni törzs egy névtelenül nyilatkozó tagja arról számolt be, hogy mintegy 40 halottja és sebesült áldozata van Brom Maifa település körzetében végrehajtott csapásnak.

Az Egyesült Államok az al-Kaida arab-félszigeti csoportját tartja a nemzetközi terrorhálózat legveszélyesebb ágának, és a jemeni polgárháborúban létrejött hatalmi vákuum lehetővé tette az al-Kaida számára, hogy még jobban megvesse lábát az arab országban.