Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tömegmészárlást követett el az Iszlám Állam Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 18. 11:08

Legkevesebb 85 civilt és 50 szíriai kormánykatonát öltek meg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei a kelet-szíriai Deir ez-Zór város északi részei elleni támadásaik során – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns szervezet. A szíriai állami média szerint mészárlást követtek el a szélsőségesek.

A SANA szíriai állami hírügynökség a helyi lakosokra hivatkozva közölte, a dzsihadisták mintegy 300 embert öltek meg. Az al-Arabíja pánarab hírtelevízió internetes felületén egy, a kormányhoz közeli forrásra hivatkozva közölte, hogy legalább 250 embert gyilkoltak meg az IÁ fegyveresei, amikor megtámadták Deir ez-Zór al-Baghalijeh és Ajas nevű külvárosait. A forrás hozzátette, sokukat lefejezték.

A londoni székhelyű civilszervezet korábban harmincöt katona és a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű milicista haláláról számolt be, de idővel ez a szám jelentősen megnőtt. Információik szerint az áldozatok többsége civil, sokukat kivégzésszerűen ölték meg.

A SANA szerint a polgári áldozatok többsége nő, gyermek és idős ember.

Az Iszlám Állam közölte, több öngyilkos merényletet hajtottak végre a kormányerők ellen a városban, és harcosaik elfoglalták al-Baghalijeht.

Az OSDH szerint az IÁ így Deir ez-Zór – amely az azonos nevű tartomány székhelye – hatvan százalékát ellenőrzi.

Az OSDH megjegyezte, az orosz légierő gépei légicsapások sorozatát mérték az IÁ harcosaira, hogy a kormányerők vissza tudják verni a dzsihadisták támadását. Egyelőre nem tisztázott, hogy végül a városrészek a szélsőségesek kezére került volna.

Az idén ötödik évébe lépett szíriai polgárháborúban már több mint 260 ezer ember vesztette életét, és milliók hagyták el otthonaikat.