Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Török szakértő: a tettes tudhatta előre, hogy gyenge rendőri biztosításra számíthat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 4. 21:34

Az újévi isztambuli merénylet elkövetője előre tudhatta, hogy gyenge rendőri biztosításra számíthat a vérengzés helyszínén, a Reina klubnál – vetette fel Mete Yarar török biztonságpolitikai szakértő a TVNET török hírtelevízió Szemtől szembe című műsorában.

„Honnan tudta az újévi isztambuli merénylet elkövetője előre, hogy a tervezett tömeggyilkosság helyszíne, a Reina klub előtt csak egy rendőr áll majd, a szórakozóhely biztonsági őrei fegyvertelenek, és a lövöldözés után a kijáratnál nem fog rendőrrel találkozni?" – kérdezte Mete Yarar a január 3-án, kedd éjszaka sugárzott műsorban.
Az újság – amely nem fedte fel értesülései forrását – arról számolt be, hogy a tettes a Reina klubhoz érkezve, majd onnan távozva összesen 8 taxival utazott. A hatóságok a rendszámok alapján mindegyik járművet megtalálták, és sofőrjeiket kihallgatták. A támadó abban a taxiban hagyta a mobiltelefonját, amellyel a helyszín közelébe hajtatott. Ennek a készüléknek köszönhetően sikerült őt azonosítani, és erről a telefonról került elő az a 45 másodperces videofelvétel is, amelyet az elkövető önmagáról készített a Taksim téren.

A tömeggyilkos a mészárlás után Zincirlikuyu városrészig követhető a kamerákon, ahol végül nyoma veszett.
Zincirlikuyuban található Isztambul legnagyobb köztemetője, amely légvonalban mintegy 3 kilométerre fekszik a Reina klubtól, de a távolság autóval nagyjából 5,5 kilométer.

A Yeni Safak értesülése szerint a merénylő az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet Horasani fedőnevű tagja, aki sebesültnek tettetve magát menekült el a tett helyszínéről. A lap úgy tudja, hogy a merénylet éjszakáján egy helyett négy rendőrnek kellett volna a szórakozóhely bejáratánál tartózkodnia.
Mete Yarar török biztonságpolitikai szakértő a TVNET török hírtelevízióban felhívta a figyelmet: a terrorista előre tudhatta, hogy a bejáratnál csak egy rendőr áll majd – akit egy civillel együtt azonnal agyonlőtt -, hogy a szórakozóhely megannyi biztonsági őre fegyvertelen, és azt is, hogy a 7 percig tartó lövöldözés után a rendőrség még nem fog odaérni, így a kijáratnál nem kell rendőrökre számítania.

Kemal Kilicdaroglu, a kemalista ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke a keddi frakcióülésen kijelentette, hogy eközben a legközelebbi őrs épülete a Reinától 200 méterre fekszik, a környék pedig szilveszter éjszakáján „szinte hemzsegett" a rendőröktől.

Az isztambuli lövöldözéses merényletben legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára. Az elkövető továbbra is szökésben van, a török rendőrség nagy erőkkel keresi.