Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország befejezte hadműveletét Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 30. 15:54

Törökország befejezte az Eufráteszi Pajzs fedőnevű, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyőszervezettel együttműködve tavaly augusztusban indított hadműveletét Szíriában – jelentette be március 29-én, szerdán Binali Yildirim török miniszterelnök az NTV hírtelevízióban.

Yildirim sikeresnek nevezte a török hadműveletet, ugyanakkor jelezte, hogy a hadsereg esetleg indít újabb hadműveleteket.

„El-Báb városa teljes ellenőrzésünk alatt áll, ezzel az Eufráteszi Pajzs hadművelet véget ért. Amennyiben a továbbiakban szükséges lesz valamit tenni Szíriában, akkor az majd egy másik művelet lesz, más néven" – mondta a török kormányfő.
Yildirim szerint Ankara egy újabb hadműveletet az Iszlám Állam terrorszervezet ellen vagy nemzetbiztonsági veszély felmerülése esetén készíthet elő és hajthat végre.

A nap folyamán a török nemzetbiztonsági tanács jelentette be, hogy „sikeresen befejezték a műveletet".

Recep Tayyip Erdogan elnök és más török kormányzati vezetők korábban azt hangoztatták, hogy a török hadsereg erőit az Eufrátesztől nyugatra fekvő Manbídzs városa felé irányítják, amelyet részben a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia tart ellenőrzése alatt, ha nem vonulnak vissza a folyó keleti partjára. Török vezetők utaltak arra is, hogy csapataik részt vehetnek az Iszlám Állam szíriai fellegvára, Rakka felszabadításában is.

A török hadsereg tavaly augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven hadműveletet indított Észak-Szíriában a lázadó Szabad Szíriai Hadsereggel (SZSZH) karöltve, hogy megtisztítson egy ötezer négyzetkilométeres, határ menti területet az általa terroristának tekintett fegyveresektől, köztük az Iszlám Államtól. Törökország másik nem titkolt célja a hadművelettel az, hogy megelőzze a kurd milíciák túlzott térnyerését a határrégióban.