Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország konkrét támogatást vár

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. március 10. 19:59

Mivel Törökország az egyetlen NATO-tagország, amely farkasszemet néz az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, és 3,7 millió szíriai menekültnek nyújt biztos menedéket a konfliktus kezdete óta, Ankara az elszenvedett veszteségek okán konkrét támogatást vár a katonai szervezettől és minden szövetségestől – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan március 9-én, Brüsszelben.

A török elnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta, a korábbinál nagyobb erőfeszítésekre van szükség a szíriai helyzet megoldása érdekében, amely kihívással Törökország már kilencedik éve néz szembe. Emlékeztetett arra, Törökország Szíriával közös határa egyben a NATO délkeleti határa is, ami azt jelenti, hogy a szíriai konfliktus nemcsak a régióra, hanem egész Európára veszélyt jelent biztonsági és humanitárius szempontból egyaránt. Szavai szerint elengedhetetlen, hogy minden szövetséges tagállam szolidaritást mutasson Törökországgal megkülönböztetés, politikai feltételek és késedelem nélkül.

Képtelenségnek nevezte továbbá, hogy egy szövetséges, szomszédos ország Törökországot jelölje meg az illegális migráció egyetlen felelőseként. Ankara nem fogja megengedni, hogy ez az állam igazságtalan haszonszerzésre használja fel a jelenleg kialakult helyzetet – tette hozzá.

A NATO főtitkára beszédében a szíriai konfliktusra utalva rámutatott: egyetlen szövetséges sem szenvedett annyit terrortámadásoktól, mint Törökország, és nincs még egy ország, amely annyi menekültet fogadott volna be. Stoltenberg aláhúzta, ennek okán a NATO továbbra is számos intézkedéssel támogatja a szíriai fenyegetéseknek leginkább kitett Törökország védelmét. Elmondta, hogy a szíriai kormányerők és az orosz hadsereg nemrégiben indított támadásai a helyi lakosság menekülését eredményezték.

„A migrációs és menekülthullám újbóli megindulása közös kihívás, amely közös megoldásokat igényel" – mondta. A főtitkár ezzel összefüggésben aggodalomra okot adónak nevezte a görög–török határon kialakul helyzetet, és reményét fejezte ki, hogy megnyugtató eredményt hoznak a rendezés érdekében tervezett magasszintű megbeszélések Ankara és az Európai Unió között.

A török elnök a nap folyamán többek közt Charles Michellel, az Európai Tanács, illetve Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tárgyal a migrációs nyomásról és a szíriai helyzetről.

Charles Michel a török elnökkel tervezett találkozóra érkezve kijelentette, hogy az EU kész a nyílt és őszinte párbeszédre Törökországgal a közös nevező megtalálása, valamint a kialakult migrációs helyzet megoldása érdekében. Az Európai Tanács elnöke fontosnak nevezte a 2016 őszén megkötött EU-török migrációs megállapodásban foglaltak betartását, a régió stabilitásának megőrzését és a szíriai helyzet rendezését.

Görögország egy hete arról számolt be, hogy előző hétvégén csaknem tízezer bevándorlót akadályozott meg abban, hogy görög földre jusson. Négy év óta – az EU és Törökország egyezségének megkötése és a balkáni országok határzárainak bevezetése óta – nem volt ekkora tömeg, amely egyszerre próbálkozott az EU területére jutni. Az új migránshullám oka, hogy Törökország másfél hete úgy döntött, többé nem állja útját az Európába igyekvőknek. Görögország erre határvédelmének megerősítésével reagált.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az intenzív megbeszélés nyitott szellemben folyt a görög–török határon kialakult migrációs helyzet megoldási lehetőségeiről. „A migránsoknak, Görögországnak, de Törökországnak is támogatásra van szüksége" – fogalmazott. Az unió és Törökország előtt álló tárgyalásoknak az EU és Ankara érdekeit is szem előtt tartva a megoldásokra kell összpontosítaniuk úgy a migránsok érdekében, mint a régió stabilitása  céljából. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a migránsokkal szembeni erőszak alkalmazása elfogadhatatlan, a menedékkérelem beadásához való jogot, valamint az európai határokat tiszteletben kell tartani.