Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tovább hátrál az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. szeptember 2. 8:19

Az iraki kormánycsapatok a síita milíciák támogatásával szerdán elfoglalták a Tell-Áfártól északnyugatra fekvő al-Ajádia városkát és a közeli Kabak nevű falut az Iszlám Állam terrorszervezet harcosaitól – közölte Abdul-Amír Rasíd Jaralláh, az iraki hadsereg tábornoka.

A várost ostromló csapatok parancsnoka szerint a nap folyamán elfoglalták Ajádia keleti felét is, illetve a városkától északra fekvő Kabak területét, s ezzel mindkét helyen kitűzhették az iraki lobogót. A tábornok kijelentette: az iraki erőknek sikerült teljesíteniük feladatukat, vagyis Ajádia felszabadítását.

Kaszim Nazzal iraki altábornagy heves utcai harcokról és házról házra terjedő küzdelemről számolt be a harcedzett iszlamisták és az iraki erők között Tell-Áfár 11 kilométerre fekvő külvárosában. Mint mondta, a dzsihadisták hármasával barikádozták el magukat Ajádia szinte minden egyes épületében.

A terep nem teszi lehetővé, hogy harckocsikat vessenek be, így a könnyűfegyverekkel és gránátokkal felszerelt gyalogságnak kellett behatolnia a városkába – fűzte hozzá Szaláh Karím ezredes.

Az iraki katonák sokszorta rosszabbnak nevezték a kis külvárosért folytatott küzdelmet annál, mint amit az Iszlám Állam egykori fellegvárában, Moszulban vívtak kilenc hónapig tartó utcai harcokban.

Karím al-Lami ezredes szerint a szélsőségesek első védelmi vonalát feltörni olyan volt, mint megnyitni „a pokol kapuját".

Az iraki kormányerők még vasárnap teljes egészében visszafoglalták Tell-Áfár városát.

Tell-Áfár az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik utolsó erőssége volt Irak északkeleti részén, a szíriai határ közelében. A térség kulcsfontosságú, ugyanis birtoklásával az iraki hadsereg gyakorlatilag elvágta a szélsőségesek visszavonulási lehetőségét Ninive kormányzóságból a szomszédos Szíriába.

A nap folyamán az asz-Szumaríja állami televízió az iraki légierő és hírszerzés együttes műveletéről jelentett, amelynek során 94 dzsihadistával végeztek a nyugat-iraki el-Anbár tartományban, Káim városában. Az Iszlám Állam uralta, szíriai határon fekvő Káim augusztus 29-én végrehajtott bombázásában értesülések szerint életét vesztette Mulla Hasem Farhat is, aki terrorszervezetet vezető Abu Bakr al-Bagdadi egyik bizalmasának számít, és a Tell-Áfári szélsőségesek egyik parancsnoka volt.