Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Trump aláírta a 2001. szeptember 11-i mentésben résztvevők megsegítéséről szóló törvényt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. július 30. 16:04

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban ünnepélyes keretek között aláírta az Egyesült Államok elleni, 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak mentésében résztvevők megsegítését szolgáló állandó pénzalapról szóló törvényt.

Az ünnepségen jelen voltak a terrortámadások utáni mentésben résztvevő rendőrök, tűzoltók, mentősök, illetve hozzátartozóik. A törvény – amelyet pár nappal ezelőtt, óriási többséggel fogadott el a szenátus, júliusban pedig a képviselőház – biztosítja, hogy a mentésben részt vettek kárpótlási alapja 2092-ig fennmaradjon, és ne fogyjon ki a pénzből. A 7.4 milliárd dollárral kiegészített kompenzációs alapból fedezik a mentésben súlyosan megbetegedettek orvosi ellátásának költségeit.

A mentésben résztvevők „az egész emberiségnek inspirációt jelentenek" – hangoztatta rövid beszédében Donald Trump, mielőtt aláírta a törvényt. Szót ejtett arról a több mint kétezer egykori mentősről és rendőrről, aki a levegőbe került mérgező anyagoktól betegedett meg a mentés során és azóta elhunyt. „Nemzetünk mindannyiuknak mélységesen lekötelezettje" – fordult az elhunytak hozzátartozóihoz.

A megbetegedett mentőmunkások egészségügyi ellátását segítő pénzügyi alap problémája néhány héttel ezelőtt került az érdeklődés középpontjába, miután Jon Stewart politikai kommentátor és televíziós műsorvezető egy kongresszusi meghallgatáson élesen bírálta a törvényhozókat, amiért magukra hagyják a terrortámadások utáni mentés hőseit. Stewart nagy visszhangot kiváltó meghallgatása után több amerikai televízió is megszólaltatta a mentésben három hónapon át részt vevő Luis Alvarez volt New York-i rendőrt, aki a rák végső stádiumában szenvedett. Alvarez a Fox televíziónak adott interjúja után – négy héttel ezelőtt – 53 esztendősen elhunyt. A New York-i Szent Patrik-katedrálisban tartott búcsúztatását egyenes adásban közvetítette több televíziós csatorna. Utolsó interjújában azt kérte, hogy a törvényhozók gondoskodjanak betegségekben szenvedő sorstársairól. A törvényt róla nevezték el.