Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Trump: az Iszlám Állam legyőzése után Amerika kivonul a Közel-Keletről

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 8. 8:14

Donald Trump megválasztott amerikai elnök december 6-án, kedd este azt ígérte, hogy kormányzata kivonul a Közel-Keletről, és legyőzi az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet. A politikus az észak-karolinai Fayetteville városában beszélt, azon a nagygyűlésen, amelyet a választási győzelemért köszönetet mondó körútján tartott.

Hangoztatta, hogy az intervenciós politika és a káosz romboló körforgásának véget kell vetni. Kiemelte: elnöksége alatt az Egyesült Államok visszavonul a beavatkozástól és a világban zajló azon konfliktusokból, amelyek nem létfontosságúak az amerikai nemzeti érdekek szempontjából.

Donald Trump elmondta: ezt az ígéretet a közelben lévő Fort Bragg (katonai bázis) katonacsaládjainak teszi, s megesküszik, hogy többé nem harcolnak majd olyan vidékeken, ahol nem szabad harcolnunk. Hangsúlyozta: abbahagyjuk a rohanást, hogy külföldi rezsimeket döntsünk meg, amelyekről semmit sem tudunk.
Kifejtette, hogy a terrorizmus elleni küzdelemre és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legyőzésére kell összpontosítani.

Trump szavai szerint feljegyezte, mely államok vesznek részt az Iszlám Állam elleni harcban, s majd emlékezteti őket a küzdelem fontosságára. Azt érzékeltette, hogy elnöksége alatt az Egyesült Államok költ ugyan pénzt a Közel-Keleten a terrorellenes küzdelemre, de a korábbiaknál kevesebbet. Az így megtakarított pénzt pedig az amerikai infrastruktúra fejlesztésére kívánja fordítani. „Hatezer milliárd dollárt költöttünk el a Közel-Keleten, miközben az útjaink rosszak, az országútjaink omladoznak, a hídjaink bedőlnek, alagútjaink nincsenek jó állapotban, a repülőtereink pedig úgy festenek, mintha a harmadik világban volnának" – szögezte le, hozzátéve: mostantól pedig magukra fognak költeni.

Hangoztatta, hogy ezzel egyidejűleg tervezi az amerikai hadsereg teljes modernizálását és a katonaság jobb ellátását, kiképzését, egészségügyi ellátását is. A kivonulás „onnan, ahol nem kell harcolnunk", nem azt jelenti, hogy ne kellene fejleszteni a haderőt. „Erős és hatékony haderőnk lesz" – ígérte Trump.