Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Trump maradásra kérte az FBI igazgatóját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 25. 17:11

A The New York Times szerint Donald Trump elnök maradásra kérte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját, James Comey-t.

A lap az FBI munkatársaitól származó információkra hivatkozva számol be arról, hogy Donald Trump elnök felkérte James Comey igazgatót a maradásra, aki igent is mondott, majd ezt hírt meg is osztotta több munkatársával.

A választási kampány idején Donald Trump többször erőteljesen bírálta Comey-t, mert nem emelt vádat Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt ellen az úgynevezett e-mail-botrány ügyében, vagyis azért, mert Clinton külügyminiszterként nemcsak a hivatali – tehát biztonságos –, hanem a magán e-mail-fiókját is használta hivatalos levelezésre, s így titkosított információk is kiszivároghattak. A novemberi elnökválasztás után Trump az egyik televíziós interjújában még azt mondta: nem döntötte el, hogy felkéri-e lemondásra az FBI-direktort.

Amikor azonban január elején Comey egy hírszerzői tájékoztató alkalmával a New York-i Trump-toronyban járt, az akkor még beiktatás előtt álló elnök – a találkozón részt vevők szerint – reményét fejezte ki az igazgatónak, hogy a posztján marad. A múlt szerdán pedig maga Comey közölte munkatársaival a hírt: marad az igazgatói székben.

Az amerikai szövetségi törvények értelmében a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatóját tíz évre nevezik ki, hogy megbízatása több kormányzati cikluson is átíveljen, így teremtve meg a politikai függetlenség lehetőségét. James Comey-t – aki George W. Bush elnöksége idején az igazságügyi minisztérium munkatársa volt – Barack Obama nevezte ki, 2013-ban az FBI élére.

A The New York Times információit sem a Fehér Ház, sem a Szövetségi Nyomozó Iroda nem kívánta kommentálni.