Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Trump meghívta Abbászt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 13. 10:03

Donald Trump elnök meghívta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét a Fehér Házba – közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) Abbász elnök szóvivőjére, Nabil Abu Rudeinára hivatkozva.

Rudeina Rámalláhban megerősítette, hogy Trump elnök hivatalba lépése óta először beszélt a palesztin elnökkel. Találkozójuk idejét egyelőre nem rögzítették, de az amerikai elnök a jövő héten Jason Greenblatt személyében különmegbízottat küld Jeruzsálembe és Ciszjordániába, hogy megpróbálja felújítani a palesztin–izraeli béketárgyalásokat.

Rudeina szerint a telefonbeszélgetésben Trump a békefolyamat iránti elkötelezettségét hangsúlyozta, Abbász pedig kiemelte, hogy a béke „stratégiai döntés" a palesztinok részéről, s a békekötésnek egy Izrael mellett létező, önálló palesztin állam létrehozásához kell vezetnie.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet múlt héten találkozott először a palesztin ENSZ-megfigyelővel, s az amerikai sajtóban megjelent, de hivatalosan meg nem erősített információk szerint Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője a múlt hónapban titokban látogatást tett Rámalláhban.