Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszüneti megállapodás Idlíbben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. augusztus 3. 21:52

Tűzszünetben állapodtak meg a szíriai kormányerők és a fegyveres ellenzéki csoportok Idlíb tartományban – közölte a SANA állami hírügynökség.

A szíriai hadsereg egyik forrása szerint a szíriai katonai parancsnokság azzal a feltétellel egyezett bele a tűzszünetbe, hogy Törökország teljesíti az idlíbi demilitarizált övezettel kapcsolatos megállapodásban rögzített kötelezettségeit. „Ez azt jelenti, hogy a terroristák bandái húsz kilométerre visszavonulnak a feszültségmentesítési övezet határaitól, és kivonják onnan nehéz és közepes fegyverzetüket is" – tette hozzá.

Idlíb tartomány nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartomány egy részét a szíriai lázadók és a Haját Tahrír as-Sám (HTS) dzsihadista ernyőszervezet ellenőrzi. Idlíbben 2017-ben alakították ki az úgynevezett északi feszültségmentesítési övezetet, ahová a különböző milíciák tagjai menekülhettek családjaikkal, akik nem fogadták el a kormány fegyverletételre és megbékélésre vonatkozó ajánlatát.