Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb észak-koreai rakétakísérlet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. november 29. 9:25

Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakétájával (ICBM), amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét – jelentette be november 29-én, szerdán a világtól elzárkózó ország állami médiája.

A nukleáris robbanófejjel felszerelhető, minden eddiginél nagyobb teljesítményű észak-koreai rakéta 4475 kilométeres magasságba emelkedett, és 53 percnyi repülés után indítóhelyétől 950 kilométer távolságra csapódott be – tudatta a hivatalos nyilatkozat, amelyet egy tévébemondó olvasott be.

A nyilatkozat szerint a helyi idő szerint szerda hajnalban végrehajtott rakétakísérletet előző nap rendelte el az ország legfelső vezetője, Kim Dzsong Un.

A dokumentumban Észak-Korea azt állította, hogy „felelős nukleáris hatalom", hadászati fegyvereit pedig azért fejlesztette ki, hogy megvédje magát „az amerikai imperialisták nukleáris zsaroló politikájától és fenyegetésétől".

Számos nukleáris szakértő szerint Észak-Koreának ugyanakkor be kell még bizonyítania, hogy sikerült minden technikai akadályt leküzdenie, beleértve a nukleáris robbanófej célba juttatását interkontinentális rakétával, de erre is sor kerülhet hamarosan.

Jeffrey Lewis a nemzetközi tanulmányok Middlebury Intézetének egyik vezetője azt mondta: „Nem kell szeretnünk, de hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy Észak-Korea atomfegyverekkel képes célba venni az Egyesült Államokat".

Az AP hírügynökség azt írta, hogy a mostani rakétakísérlet kihívás a Trump-kormányzatnak, amely nemrégiben helyezte vissza Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájára.

A teszt egyben lerombolja a kérdés rendezésére tervezett diplomáciai erőfeszítéseket, fokozza a félelmet egy háborútól vagy egy esetleges amerikai megelőző csapástól, továbbá súlyos árnyékot vet a jövő évi phjongcshangi téli olimpiára Dél-Koreában.

Az észak-koreai rakétaprogram folytatására adott válaszlépések fokozásában állapodott meg szerdán Donald Trump amerikai elnök és Abe Sindzó japán kormányfő, egyúttal nagyobb szerepvállalásra szólították fel Kínát – közölte egy japán kormányszóvivő.

A helyi idő szerint szerdára virradóra végrehajtott újabb észak-koreai ballisztikus rakétakísérlet után Trump és Abe egyetértett abban, hogy erősíteni kell a két ország „észak-koreai fenyegetéssel szembeállított elrettentőképességét". A két vezető abban is egyetértett – mondta Nisimura Jaszutosi –, hogy „Kínának nagyobb szerepet kell játszania" Észak-Korea megfékezésében.

Egy másik sajtóértekezleten Szuga Josihide, a miniszterelnöki kabinet főtitkára azt mondta, hogy Japán szorosan együtt fog működni az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával az északi rakétakilövésre adandó válasz ügyében.

Az amerikai elnök telefonon beszélt Mun Dzse In dél-koreai államfővel is, akivel úgy vélekedtek, hogy Észak-Korea „az egész világra nézve" fenyegetést jelent.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a tárcája által kiadott nyilatkozatban azt szorgalmazta, hogy a nemzetközi közösség tegyen további lépéseket a már meglévő ENSZ-szankciókon felül, hogy rákényszerítse Phenjant atomfegyver-programjának leállítására.

Tillerson kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Kanada kezdeményezni fogja ENSZ-tagállamok, köztük Dél-Korea, Japán és más érintett országok találkozójának összehívását, hogy megvitassák, „miként tudna a nemzetközi közösség szembeszállni Észak-Koreának a nemzetközi békét fenyegető" lépéseivel.

Határozottan elítélte a NATO és az Európai Unió az Észak-Korea által helyi idő szerint szerdára virradóra végrehajtott újabb ballisztikus rakétakísérletet.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kiemelte: Phenjan a lépéssel ismételten megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat, veszélyeztetve a térség és a világ biztonságát.
A katonai szövetség vezetője újfent óva intette Észak-Koreát a további provokációktól, illetve az ország atom- és rakétaprogramjának beszüntetését és a párbeszéd felújítását sürgette.
Az Európai Unió külügyi szolgálata elfogadhatatlannak nevezte a történteket, amelyekkel Phenjan megsértette nemzetközi kötelezettségeit.

A brüsszeli közleményben „súlyos provokációnak", „komoly fenyegetésnek" minősítették a lépést, továbbá hangsúlyozták, hogy „azonnali hatállyal, teljes mértékben, igazolhatóan és visszafordíthatatlanul" be kell szüntetnie a rezsimnek a kísérleti atomrobbantásokat és a rakétateszteket.

Az utóbbi hónapokban kiéleződött a feszültség a Koreai-félszigeten: Phenjan augusztus végén és szeptemberben is átlőtt egy-egy ballisztikus rakétát Japán felett, amelyek a Csendes-óceánba csapódtak, majd ugyancsak szeptemberben egy kísérleti atomrobbantást is végrehajtott.