Újabb háborúval riogat a koszovói elnök
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2017. január 18. 10:39Szerbia úgy akarja magához ragadni Észak-Koszovót, ahogy Oroszország tette az Ukrajnához tartozó Krímmel 2014-ben – jelentette ki Hashim Thaci koszovói elnök a Reuters hírügynökségnek adott január 16-ai, hétfői interjújában, miközben a két balkáni állam kölcsönösen azzal vádolja egymást, hogy újabb regionális háborút akar kirobbantani.
Thaci szerint a vonattal provokálni akarták a koszovóiakat, ürügyet szolgáltatva Belgrádnak arra, hogy katonai erővel beavatkozzon, és elcsatolja a túlnyomó többségében albánok lakta Koszovónak – Szerbia egykori tartományának – északi térségét, ahol az ötvenezres szerb kisebbség ismét Szerbia része akar lenni. „Belgrád fel akarja használni ezt az Oroszország által adományozott vonatot arra, hogy először kiszakítsák Koszovó északi részét, majd […] Szerbiához csatolják. Ez a krími modell" – állapította meg Thaci.
Tomislav Nikolic szerb elnök egy korábbi kijelentéseire reagálva hozzáfűzte: Szerbia minden ilyen jellegű kísérlete „láncreakciót indítana be az egész Nyugat-Balkánon".
Nikolic a nap folyamán azt állította: a szerb kormányfő döntése akadályozta meg, hogy nem fordult komolyra a helyzet, és nem történtek véres összecsapások. Hangsúlyozta, a koszovói különleges rendőri alakulat megjelenése azt jelzi, az albánok háborút akarnak. Leszögezte, hogy szükség esetén – „ha szerbeket gyilkolnak" –, akkor a szerb hadsereget is kivezénylik, hogy a helyi szerbek életét megvédje. Hozzátette azonban, hogy Belgrád nem akar háborút.
A szerb vezetés szombaton jelentette be, hogy tizennyolc év után újra jár vonat Belgrád és Mitrovica között, arról azonban nem esett szó, hogy a koszovói felet nem értesítették a járat indulásáról. Ezt a lépést nevezte Pristina provokációnak és szuverenitása agresszív megsértésének, ugyanis míg Szerbia továbbra is saját tartományának tartja a 2008-ban függetlenné vált Koszovót – ezért nem is nevezi nemzetközinek a vasúti járatot –, a terület önállóságát a világ több mint száz országa elismeri. A vonatot a koszovói határtól tíz kilométerre állították meg.