Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb határvédelmi intézkedések Görögországban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. május 29. 7:19

Görögország elővigyázatossági okokból 400 rendőrt küld május 27-én a Törökországgal közös szárazföldi határára – jelentette be Todorosz Keonopulosz rendőrségi szóvivő.

Níkosz Déndiasz külügyminiszter vasárnap tagadta azokat a sajtóhíreket, miszerint török katonák lennének az Évrosz határfolyó görög oldalán, ahol a hadsereg felügyeletével Athén meghosszabbítja az itt 2012-ben felhúzott kerítést. Déndiasz a Skai görög televíziós csatornának ugyanakkor elismerte, valóban felfigyeltek török katonákra a környéken, nem sokkal azután, hogy Athén nem volt hajlandó megadni Ankarának a most épülő kerítés helyének a GPS-koordinátáit. E kerítéssel kapcsolatban a külügyminiszter azt mondta, mindenképpen meghosszabbítják, s leszögezte: a görög föld védelme alkotmányos kötelességük. A védelmi minisztérium szombaton azt közölte, hogy nem léptek idegen csapatok az ország területére.

Elemzők szerint Athén egy, az év elejihez hasonló migránshullámtól tart, amely nem sokkal azután következett, hogy Ankara február 28-án bejelentette, a török hatóságok már nem tartóztatják fel azokat, akik az ország területéről az Európai Unióba kívánnak menni. A lépés következtében az ENSZ adatai szerint több mint tízezer ember indult meg Görögország felé. Athén ekkor a határvédelem megerősítésével reagált, és felfüggesztette a menedékkérelmek befogadását. A pazarkulei átkelőnél és környékén a görög határrendészek számos alkalommal vetettek be könnygázt és villanógránátokat a migránsok feloszlatására, akik válaszul kövekkel dobálták meg őket. Az unió tagállamai átfogó támogatásukról biztosították a görög hatóságokat, amelynek keretében az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) 100 határőrt küldött Görögországba a helyzet kezelésére.

A két NATO-tagállam, Görögország és Törökország viszonyában ekkor ismét feszültség állt be, a határátkelőt pedig azóta is zárva tartják.