Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb letartóztatások Brüsszel Molenbeek városrészében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 21. 22:03

Letartóztattak két fiatalembert Brüsszel Molenbeek nevű városrészében, akiket azzal vádolnak, hogy kapcsolatban álltak a párizsi terrortámadások elkövetőivel – írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap január 21-én, csütörtökön.

A belga szövetségi ügyészség tájékoztatása szerint a hatóságok nyilvántartásában az szerepel, hogy a Brüsszel Molenbeek nevű városrészében folytatott két egymást követő szerda késő délutáni rajtaütés keretében letartóztatott fiatalemberek kapcsolatban álltak a 130 ember halálával járó, november 13-ai párizsi merényletsorozat elkövetőivel.

Az ügyészség arról is tájékoztatott, hogy a belga állampolgárságú, 1986-os születésű Zakaria J. és az 1981-ben született, marokkói állampolgárságú Mustafa E. elfogásakor nem találtak sem fegyvert, sem robbanószert.

A párizsi merényletek kitervelésével és elkövetésével vádolt Salah Abdeslamot eddig annak ellenére sem sikerült kézre keríteni, hogy a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Azt sem tudni biztosan, hogy még Európában tartózkodik-e.