Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb török erők nyomultak be Szíriába

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 5. 7:23

A török hadsereg 20 harckocsija hatolt be szíriai területre szombaton a dél-törökországi Kilis tartomány Elbeyli nevű határátkelője közelében. A török harckocsik az Ankara támogatását élvező szíriai felkelők, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékeltnek mondott ellenzéki fegyveres csoport uralta ar-Raj nevű szíriai településre érkeztek meg.

A harckocsikonvojhoz páncélozott személyszállítók, illetve fegyvereket és lőszert szállító teherautók is tartoztak.

A konvoj haladását török tüzérség fedezte, ami az Iszlám Állam állásait vette tűz alá a török határ mellett fekvő szíriai település közelében.

Ankara augusztus végén indított Eufráteszi Pajzs elnevezéssel hadműveletet a határ szíriai oldalán azért, hogy megtisztítsa a terrorszervezetektől, köztük az IÁ-tól, valamint a szíriai kurd fegyveresektől, a Népvédelmi Egységektől (YPG), amely a közelmúltban átlépett az Eufrátesz folyó nyugati partjára, és ellenőrzése alá vonta Manbídzs városát.

Dzserablúsz volt az első település, amit a szíriai határt augusztus 24-én átlépő török erők elfoglaltak az Iszlám Államtól.