Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újranyitották a meggyalázott francia templomot

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 3. 13:50

Ünnepi misével nyitott újra október 2-án, vasárnap az a francia templom, ahol két hónappal ezelőtt dzsihadisták megöltek egy papot. A megszentségtelenített templom megtisztítását szimbolizáló szertartást a katolikusok és a muzulmánok közti megbékélés jegyében Dominique Lebrun roueni érsek mutatta be a normandiai Saint-Etienne-du-Rouvray településen.

A ceremónia minden pillanatát „a megbocsátás, a megbékélés és a béke" vezeti – mondta a mise előtt az érsek. „Az egyházközösség elvesztette egyik pásztorát, a templomot meggyalázták, Isten ellen sértést követtek el, az én feladatom újranyitni a templomot, ahogy azt szokás egy megszentségtelenítés után" – tette hozzá.

Július 26-án ebben a templomban vágta el a 85 éves Jacques Hamel torkát két 19 éves iszlamista radikális, akik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében követték el a merényletet. Ez volt az első katolikus imahely ellen elkövetett merénylet Európában alig két héttel a nizzai terrortámadást követően, amelyben 86-an vesztették életüket.

A merényletet követő napokban muzulmánok ezrei zarándokoltak el a franciaországi templomokba, a roueni katedrálisban a meggyilkolt pap gyászmiséjén pedig valamennyi egyház képviseltette magát.

Két hónappal később ugyanebben a szellemben nyitotta meg újra a kapuit Saint-Etienne-du-Rouvray temploma. A 27 ezer lakosú kisváros mecsetének imámja a pénteki imán arra kérte a muzulmán híveket, hogy vegyenek részt a vasárnapi templomnyitáson.
„Ez a testvériség napja, remélem, hogy hívők és nem hívők, minden helyi itt van" – mondta Mohamed Karabila, a mecset vezetője.

Július 26-án hatan voltak jelen a reggeli misén, amikor a helyi születésű Adel Kermiche és Abdel Malik Petitjean berontottak a templomba a „Daes" szót – az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet arab nevét kiáltva, és túszul ejtették a bent lévőket. Az idős papnak, aki megpróbált ellenállni, Kermiche késével elvágta a torkát, miközben az egyik túsz, egy apáca kimenekült a templomból és riasztotta a rendőrséget. A gyilkosságot a másik dzsihadista a mobiltelefonjával filmre vette. A merénylők egy másik idős embert is megkéseltek a karján, a hátán és a nyakán. A férfi 45 percig halottnak tettette magát, így maradt életben.
A támadók a rendőrök kiérkezéséig a Koránról és Jézusról beszéltek a túszaiknak, énekeltek és meggyalázták az oltáron található tárgyakat. A rendőrök által körbevett a templomot a két dzsihadista a túszokkal együtt hagyta el. A kommandósok mindkettőjüket a templom ajtajában lelőtték.