Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ukrán kémelhárító elfogásáról számolt be az orosz titkosszolgálat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. április 1. 11:43

Elfogták az Ukrajna Biztonsági Szolgálatának (SZBU) egyik tisztjét, aki az együttműködését látszólag felajánlva próbált meg információkat szerezni az orosz titkosszolgálattól – közölte március 31-én, csütörtökön az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).

Jurij Ignatyenkót, az SZBU kémelhárítási részlegének alezredesét az FSZB közönségkapcsolatokért felelős központjának közleménye szerint március 26-án vették őrizetbe. Az ukrán tiszt, aki a tájékoztatás szerint már 2014-ben felajánlotta szolgálatait az FSZB-nek, rokonlátogatás címén érkezett Oroszországba, holott ezt az ukrán biztonsági szolgálatok állományának megtiltották.

Az FSZB-t a közlemény szerint még Ignatyenko Oroszországba érkezése előtt figyelmeztették, hogy az SZBU és az amerikai Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) az alezredest egy olyan műveletben való részvételre képezte ki, amelyben színleg fel kellett ajánlkoznia az FSZB-nek.
„Ismeretes, hogy az SZBU kijevi épületében az amerikai hírszerzés munkatársai dolgoznak, akik az SZBU egész Oroszország elleni tevékenységét felügyelik" – hangoztatta az FSZB.

Ignatyenko a tájékoztatás szerint azt a feladatot kapta, hogy a titkos értesülések begyűjtését lehetővé tevő összeköttetéseire hivatkozva keltse fel magára az FSZB figyelmét és vegye rá arra, hogy Kijevben titkos üzenetlerakó helyek segítségével tartsa vele a kapcsolatot, ekképp lebuktatva az SZBU és a CIA előtt saját ügynökeit.

Őrizetbe vételét követően Ignatyenko „nem tartva attól, hogy a hazaárulása lelepleződik", azt követelte, hogy ügyéről tájékoztassák a moszkvai ukrán követséget. Az FSZB közleménye szerint „a külföldit", mivel tevékenységével nem okozott kárt Oroszország biztonságának, kitoloncolják és kitiltják az ország területéről.