Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ultimátum az aleppói lázadókhoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 28. 16:47

Fegyvereik letételére és a város elhagyására szólította fel a Kelet-Aleppóban körbezárt felkelőket a szíriai hadsereg főparancsnoksága július 27-i, szerdai ultimátumában – közölte a Szúrija állami hírtelevízió. Napokkal ezelőtt az Aszad-rezsimhez hű erők körbezárták az észak-szíriai nagyváros, mintegy negyedmillió civil tartózkodik még a városban.

„A felesleges véráldozatok és a civil lakosság életének megkímélése érdekében felajánljuk azoknak a lázadóknak, akik Aleppóban akarnak maradni, adják fel magukat a hatóságoknak és térjenek vissza a békés élethez. Azoknak pedig, akik el akarják hagyni Aleppót, megtehetik ezt, miután letették fegyvereiket" – derül ki a dokumentumból.

A szíriai hadsereg emellett bejelentette: minden ellátási útvonalat elvágtak Kelet-Aleppó felé – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség.

Kedden a kormányerők telefonos szöveges üzenetekben szólították fel a kelet-aleppói kerületek lakóit, hogy hagyják el a felkelők által ellenőrzött területeket.

A hadsereg egyben felszólította a lakosokat, hogy űzzék ki a városból a „zsoldosokat és külföldi harcosokat". Ezzel a megnevezéssel illeti a damaszkuszi rezsim a szíriai lázadókat, akiket aznap is fegyverletételre szólítottak fel.