Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Utóvédként szolgálnak majd az amerikai különleges egységek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 22. 14:21

Az amerikai különleges egységek arra készülnek, hogy 2014 után, amikor a nyugati szövetségesek fő erői kivonulnak Afganisztánból, az utóvéd szerepkörét töltik majd be – írta hétvégi kiadásában a The Wall Street Journal (WSJ).

Tony Thomas vezérőrnagy, aki az amerikaiak mellett a koalíciós különleges műveleti egységeknek is a parancsnoka – a WSJ cikkét egy magyar kiképzőről készült lőtéri fotó illusztrálja -, kijelentette: az amerikai elitcsapatok 2014 után a harctérről hátországi pozíciókba vonulnak majd vissza. Egyebek között az afgán védelmi és belügyminisztérium, valamint a parancsnoki és az irányítási rendszer biztosításában vesznek majd részt.

A különleges egységek jelenleg a hasonló afgán alakulatok tanácsadói, és azok oldalán harcolnak. Washington az afgán kommandósok intenzív kiképzése révén – ebben
magyar katonák is részt vesznek – csökkenteni kívánja az esetleges jövőbeni amerikai veszteségeket.
Azt, hogy végül hány amerikai katona marad az országban – létszámuk elérheti a 20 ezret is – a majdani afgán-amerikai biztonsági szerződés határozza majd meg, valamint az, hogy megmarad-e az amerikaiak büntetőjogi mentessége.

Tony Thomas tábornok szerint a további szerepvállalással kapcsolatban a koalíciós tagállamoknak is Kabullal kell megállapodniuk.