Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Válság idején még fontosabbá válik az együttműködés

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 1. 22:43

Védelmi együttműködési lehetőségekről egyeztettek a V4-es országok védelmi államtitkárai két napon át Lengyelországban, Gdanskban.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a pénteken zárult rendezvényről az MTI-nek telefonon elmondta: a találkozóval elindult egy együttgondolkodás arról, hogy melyek azok a képességek, illetve területek, amelyeken a négy visegrádi ország – Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – együtt tud működni. Az államtitkár példaként kiemelte a „helikopterképesség", a pilótaképzés, a logisztikai együttműködés, az egyéni felszerelések, valamint a vegyi védelmi képességek területét.

1595950223

Kifejtette: a V4-es együttműködés több mint két évtizedre nyúlik vissza. Az elsősorban politikai indíttatású szövetség egyre inkább védelmi együttműködéssel is bővül. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a 2008-ban kirobbant gazdasági válság arra kényszerítette a NATO-tagországokat – köztük az Amerikai Egyesült Államokat és a visegrádi országokat egyaránt – hogy csökkentsék védelmi költségvetésüket.
Ebből is következik, hogy „válság idején még fontosabbá válik az együttműködés" – fogalmazott, hozzátéve, hogy vannak olyan képességek, amelyet egy ország nem képes vagy nem akar fenntartani, mert – mint megjegyezte – mondjuk nagyon drágák. Ha viszont a különböző haditechnikai, védelmi fejlesztéseknél már a tervezés folyamatában együttműködnek, a költségek jelentősen csökkenthetők – emelte ki Vargha Tamás.

A találkozón kitértek továbbá a soros elnökséggel kapcsolatos feladatokra is. Négy hónap múlva, július elsejével Lengyelországtól Magyarország veszi át a V4 soros elnöki posztját. Egyeztettek továbbá a V4-es országok által 2016. január elsejével felállítandó EU-harccsoport előkészületeiről is.

Vargha Tamás elmondta azt is, hogy az EU-harccsoport felállításáról a V4-es országok a weimari együttműködés országaival – Lengyelországon kívül Németországgal és Franciaországgal – kiegészülve a jövő héten Varsóban tartanak megbeszélést, kormányfői és védelmi miniszteri szinten. Ez a találkozó azonban nem csupán a védelemről, hanem több területet érintő együttműködésről szól majd, a témája Európa jövője lesz.

Fotó: wp.mil.pl