Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Végrehajtotta első szíriai bevetését az ausztrál légierő

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 13. 16:16

Az ausztrál légierő szombatra virradóan végrehajtotta első szíriai hadműveletét, a harci gépek anélkül tértek vissza közel-keleti bázisukra, hogy fegyvert használtak volna, illetve hogy bármilyen incidens történt volna a művelet közben – jelentette be az ausztrál védelmi minisztérium.

Canberra néhány nappal ezelőtt közölte, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni hadjárat hatékonyabbá tétele érdekében kiszélesíti azt a misszióját, amelyet eddig csak Irakban végzett az Egyesült Államok vezette nemzetközi hadi koalíció részeként.

A műveletben két F/A-18A Hornet harci gép, egy KC-30A utántöltő repülőgép és egy E-7A felderítő gép vett részt.

Stu Bellingham tábornok, a közel-keleti ausztrál kontingens parancsnoka elmondta, hogy a Hornetek ellenséges tevékenység után kutattak Szíria keleti részén.

Tony Abbott ausztrál miniszterelnök korábban a már várható lépés indoklásaként azt mondta: “Nem tudjuk legyőzni az IÁ-t Irakban anélkül, hogy egyúttal Szíriában is legyőzzük."

Julie Bishop ausztrál külügyminiszter augusztus végén felszólította az európai országokat, hogy még nagyobb számban vegyenek részt az IÁ elleni szíriai és iraki légicsapásokban, hiszen ily módon tudják segíteni a kontinenst sújtó migrációs válság megoldását. Az IÁ az oka annak, hogy százezrek indulnak útnak Európába. “Az Európában menedéket keresők több mint 40 százaléka Szíriából érkezik, és nekünk egységes frontot kell képviselnünk a hatalmas tömegek elvándorlását kiváltó terrorszervezetek felszámolása érdekében" – hangsúlyozta a tárcavezető újságírók előtt.