Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszaszivárognak a lakosok Tikritbe

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 17. 12:17

Kezdenek visszatérni a családok Tikrítbe, két és fél hónappal azután, hogy a biztonsági erők a síita milicisták támogatásával kiűzték az Iszlám Állam fegyvereseit az észak-iraki városból – közölték kedden iraki vezetők.

Szaláhaddin tartomány kormányzója, Ríd ed-Dzsáburi azt mondta, hogy körülbelül 200 család tért már vissza hétfőn a városba, és csak kedden több mint ezer család visszatérésére számítanak.

Az állami televízió felvételein látni lehetett, amint a biztonsági erők iraki zászlókat lobogtató utasokkal teli buszokra vigyáznak. Egyes lakosok Tikrítbe érkezésükkor meg is ölelték a biztonságiakat.

Az Iszlám Állam tavaly nyáron foglalta el Tikrítet. Az iraki erők hetekig küzdöttek a város visszafoglalásáért az Egyesült Államok vezette szövetségesek légitámadásának támogatásával. Ez volt a szélsőséges csoport felett aratott eddigi legjelentősebb győzelem.