Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszatértek az orosz katonák a Szimferopol melletti dandárhoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 6. 13:15

Visszatértek az orosz katonák a Szimferopol melletti Perevalnoje falunál állomásozó ukrán dandárhoz, amelyet napok óta blokád alatt tartottak, majd szerda este váratlanul feloldották a zárlatot és távoztak – jelentette március 6-án, csütörtökre virradóra az UNIAN hírügynökség több forrásra hivatkozva.

Az orosz katonák visszatérését megerősítették az ukrán védelmi minisztériumban is.

Vladiszlav Szeleznev, a védelmi minisztérium krimi sajtóközpontjának vezetője szerda este közölte, hogy orosz katonák 35 katonai és páncélozott járművel távoztak a Perevalnoje melletti dandár közeléből.

„Mindnyájan távoztak. Hova? Egyelőre ez nyitott kérdés" – mondta Szeleznev.

Néhány perccel később Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője azt írta a Fecebook közösségi portálon, hogy hasonló a helyzet Feodoszijában és Bahcsiszarajban is. Timcsuk szerint az orosz katonát szerte a Krímben feloldják az ukrán laktanyák blokádját. Timcsuk azt mondta: egyes értesülések szerint távozásuk „megszállók orosz egységek rotációjával" magyarázható.