Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszaverték a dzsihadisták támadását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. február 9. 10:31

Síita kormányhű milicisták visszaverték az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak támadását Irak Szaláheddín kormányzóságában február 8-án, szerdán – közölte egy névtelenséget kérő helyi tisztségviselő.

A szélsőségesek a hajnali órákban indítottak offenzívát a bagdadi vezetéssel szövetséges Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítás) nevű, főként síitákat, de keresztényeket és jazidiket is tömörítő félkatonai szervezet fegyvereseinek állásai ellen a Tigris folyó nyugati partján fekvő Hamrín hegységben.

A heves összecsapásokban a milícia legalább két katonája életét vesztette és öten megsebesültek – mondta az illetékes. Az iszlamisták azután futamodtak meg, hogy az iraki hadsereg és rendőrség egységeit harci helikopterekkel erősítették meg.

Ahmed adzs-Dzsubúri kormányzó hétfőn arról beszélt, hogy az Iszlám Állam szinte naponta indít támadásokat a kormányzóság keleti csücskében fekvő hegyvidékről Szamarra, Dúr és Alam városa ellen.

A Hasd es-Saabi tavaly októberben indított hadműveletet a Szaláheddin kormányzóság központjától, Tikríttől 100 kilométerre délkeletre, hogy megtisztítsák a hegyeket a szélsőségesektől, de csak részben jártak sikerrel.