Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszaverték az Iszlám Államot Damaszkuszban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. december 14. 17:17

A szíriai kormányerők visszaverték az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet támadását, amelyet Damaszkusz déli Tadamun negyedében indítottak december 13-án, szerdán – közölte egy szíriai katonai forrás.

A dzsihadisták meglepetésszerű támadásukkal 12 épületet foglaltak el a negyednek a kormányerők kezén lévő részein. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal bíró emigráns civil szervezet szerint a kormányerők ellentámadásából kibontakozó több órás csatározások az utóbbi hónapok egyik leghevesebb összecsapásai voltak.

A dzsihadisták főleg tavaly óta jelentős területeket vesztettek Szíria és Irak területén, ahol korábban egy Belgium nagyságú pszeudoállamot tudhattak magukénak. Jelenleg már csak sivatagi települések maradtak az ellenőrzésük alatt.

Damaszkusz és Bagdad is bejelentette: katonai szempontból győzelmet arattak a dzsihadisták felett.

Megfigyelők azonban már az IÁ hanyatlásának kezdetekor figyelmeztettek, hogy a terrorcsoport nem fog megszűnni a két országban, hanem más szélsőséges szervezetekhez hasonlóan áttér a gerilla-hadviselésre.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorellenes koalíció szóvivője, Ryan Dillon ezredes december elején tudatta, hogy az IÁ kevesebb mint háromezer dzsihadistája van már csak Szíriában és Irakban. Az ezredes ugyancsak leszögezte: ettől függetlenül a terroristák továbbra is fenyegetést jelentenek a két országra és az egész térségre.