Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington cáfolja, hogy újfajta atombombákat telepít Németországba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 25. 10:34

Washingtonban szeptember 23-án, szerdán határozottan cáfolták azokat a német sajtóértesüléseket, amelyek szerint az Egyesült Államok új típusú atombombákat telepít az idén a nyugat-németországi Büchel település melletti légi támaszpontra. A ZDF értesülései szerint az új típusú bombáknak jóval nagyobb pusztító erejük van, mint azoknak, amelyek jelenleg a bázison vannak.

Shelley Laver, az energetikai minisztérium mellett működő atombiztonsági hivatal (NNSA) helyettes szóvivője úgy fogalmazott, hogy „nincs szó semmilyen új típusú amerikai atomtöltetek telepítéséről az idei évben" Németországba.

Laver felhívta a figyelmet arra, már többször elhangzott, hogy a Washington által megvalósítandó tervek szerint a 2020. pénzügyi évnél korábban nem kezdődik meg a B61-12 típusú atomtöltetek sorozatgyártása, ezért nem fedik a valóságot azok a sajtóhírek, hogy az idei kalendáriumi év végéig Németországba telepítenek ilyen atomtöltetek hordozására képes rakétákat.

A ZDF német televízió kedden arról számolt be, hogy értesülései szerint az Egyesült Államok húsz B61-12 típusú atombombát szállítana a Büchel légi támaszpontra, hogy modernizálja az ottani nukleáris állományát. A ZDF értesülései szerint az új típusú bombáknak jóval nagyobb pusztító erejük van, mint azoknak, amelyek jelenleg a bázison vannak.

A német törvényhozás 2010-ben még arról döntött, hogy az országban állomásoztatott amerikai atomfegyvereket kivonják, a ZDF szerint ezzel szembemenni látszik az, hogy a Büchel támaszpont már meg is kezdte a fegyverek fogadásának előkészületét.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő erre reagálva arra figyelmeztetett szerdán, hogy ez a lépés felboríthatja „a stratégiai egyensúlyt Európában", s „magától értetődően Oroszországnak is megfelelő válaszlépéseket kell tennie". Orosz katonai források közölték az Interfax hírügynökséggel, hogy Oroszország nukleáris töltet célba juttatására képes rakétarendszereket telepíthet a Lengyelországgal határos Kalinyingrádi területre, ha az Egyesült Államok új típusú atombombákat szállít a német támaszpontra.

Az orosz Iszkander-M típusú orosz rakétarendszer hadászati nukleáris rakétákat is képes célba juttatni, 50 és 500 kilométer közötti távolságban tud megsemmisíteni ellenséges célpontot.

Hans M. Kristensen, az Amerikai Tudósok Szövetségének (FAS) nukleárisfegyver-szakértője szerint az Egyesült Államok jelenleg mintegy 180 darab hadászati atomfegyvert állomásoztat öt európai országban, Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában és Törökországban.