Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington fokozni akarja erőfeszítéseit Teherán visszatartására

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 22. 12:50

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szombaton kijelentette, reméli, hogy Haszan Róháni újraválasztott iráni elnök második mandátumát arra fogja használni, hogy véget vessen Teherán ballisztikus rakétákkal végzett kísérleteinek, és felszámolja Irán terroristahálózatát.

Tillerson, aki elkíséri Donald Trump amerikai elnököt első hivatalos külföldi körútján, a Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában szaúdi kollégájával, Adel al-Dzsuberrel tartott közös sajtóértekezletén kitért az iráni elnökválasztásra. Azt mondta, hogy Washington fokozni akarja erőfeszítéseit Teherán visszatartására Szíriában és Jemenben, ahol az Egyesült Államok és Irán ellentétes oldalon állnak.

Az amerikai külügyminiszter szerint az iráni elnöknek lehetősége nyílt arra, hogy véget vessen „a térséget destabilizáló erők" támogatásában játszott teheráni szerepnek. Kifejezte reményét, hogy Róháni „helyreállítja az irániak szólás- és gyülekezési szabadsághoz fűződő jogát, hogy olyan életet élhessenek, amilyet megérdemelnek".

„Nem fogom kommentálni, hogy mik a várakozásaim. De reméljük, ha Róháni meg akarja változtatni Irán és a világ többi részének viszonyát, ezek azok az intézkedések, amelyeket meg kell hoznia" – mondta Tillerson.

A szaúdi külügyminiszter iráni belügynek nevezte az ottani elnökválasztást, és felszólította Teheránt, hogy ballisztikus rakétákkal végzett kísérletei ügyében tartsa magát az ENSZ határozataihoz, és szüntesse be a „terrorizmus" támogatását.