Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washingtonban is első világháborús emlékművet építenek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. december 22. 19:57

Barack Obama amerikai elnök jóváhagyta annak a Washingtonba tervezett nemzeti emlékműnek a megépítését, amely az első világháborúban elesett több mint 116 ezer amerikainak állít emléket.

Az új helyszínnel teljes lesz az Egyesült Államok részvételével zajlott négy nagy 20. századi háborúnak – a két világháborúnak és a koreai, valamint a vietnami háborúnak – emléket állító washingtoni emlékművek listája – húzta alá közleményében az első világháború 100. évfordulójához kötődő programok és projektek megtervezéséért, illetve kivitelezéséért felelős World War I Centennial Commission.

Az I. világháborús nemzeti emlékművet, amely a világháborúban szolgáló 4,7 millió amerikai katona és több millió civil előtt fog tisztelegni, a Pennsylvania sugárúton lévő Pershing Park kibővítésével alakítják ki.

A Fehér Háztól nagyjából egy háztömbnyire elterülő helyszínen található John Pershing tábornok szobra, aki az amerikai expedíciós csapatok főparancsnoka volt az első világháborúban.

A közlemény szerint Obama a 2015-ös védelmi költségvetés aláírásával hagyta jóvá az emlékművet, a kongresszus már korábban megszavazta a jogszabályt.

A bizottság pályázatot fog hirdetni az emlékmű megtervezésére. Reményeik szerint az emlékművet 2018. november 11-én, a háború végének 100. évfordulóján fogják tudni felavatni.

Az Egyesült Államok 1917 áprilisában lépett be az I. világháborúba, amelyben több embert veszített, mint a koreai és a vietnami háborúban együttvéve.

Címkékpályázat