Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Különleges erők - különleges kiképzés

Szöveg: K.T főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2022. július 22. 8:39

Különleges Rendeltetésű Szakalap Képzést tartott az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár május végétől július elejéig. A képzés alapvető célja az volt, hogy az alakulathoz a közelmúltban érkezett katonákat felkészítsék arra, hogy sikeresen vegyék az akadályokat a beosztásukban, és felkészüljenek a soron következő haladó szintű szakfelkészítésekre.

lov szines KT

A hathetes képzést ötven fő kezdte meg. Az első napokban a szokásos adminisztratív feladatok mellett a katonák végrehajtották a fizikai állapotfelmérésüket, majd megkezdték az elméleti harcászati felkészítésüket. Itt megismerkedtek a dandár által alkalmazott fegyverzeti és technikai eszközökkel, majd írásbeli vizsgán adtak számot tudásukról. Az első hetet a katonák menetgyakorlattal zárták.

A második héten a szakfelkészítés állománya már a táborfalvai gyakorlótéren folytatta a munkát, ahol az első héten megszerzett elméleti tudásukat ültették át a gyakorlatba. A kiképzendők a kihelyezés folyamán a tereptant és a harcászat alapvető elemeit gyakorolták, továbbá gránátdobással kiegészítve, éves kötelező lövészetüket is teljesítették.

A harmadik hét híradó képzéssel kezdődött. Az alap lövész harcászat további elemeivel ismerkedtek meg a katonák, miközben a kiképzők metodikája alapján összeállított fizikai felkészítésükre is komoly hangsúly helyeződött. Ezen a héten vízi kiképzést is végrehajtottak, ahol a katonák úszásképességét is felmérték. Ez többeknek komolyabb „bátorságpróbává” is vált, amikor a bázis uszodájában található öt méteres ugrótoronyból ugrottak a mélybe. A harmadik hetet ismételten elméleti teszttel és menetgyakorlattal zárták.

krszak2

A felkészülő állomány a negyedik hét folyamán már olyan speciálisabb tárgyköröket tanult, mint például egészségügyi képzés, illetve megismerkedtek a helikopteres kijuttatáshoz kapcsolódó technikákkal és eljárásokkal is.

Az ötödik héten a szakasz az utolsó kiképzési blokkját kezdte meg Táborfalván, ahol a kisalegység harcászat alapjait sajátították el. A rekkenő hőségben a rajok katonái alapreagálásokat, mozgásmódokat és menetalakzatokat gyakoroltak be, a hét végére pedig a kiképzők vezetésével szakasz szintű manővereket és feladatokat is teljesítettek. Kiképzésüket a hétvége sem szakította meg, majd a hatodik héten a lövészeten volt a fő hangsúly, ahol a katonák pisztollyal, gépkarabéllyal és géppuskával tovább mélyítették a korábban megszerzett tudásukat. A táborfalvai kihelyezést a kiképzendők egy újabb menetgyakorlattal zárták. A visszatelepülést követően az utolsó napon végül harmincöt fő büszke katona vehette át oklevelét a dandárparancsnoktól.

A Különleges Rendeltetésű Szakalap Képzés sikeres elvégzése ahhoz szükséges, hogy a katonák beosztásuk függvényében folytathassák felkészítésüket a különleges műveleti, vagy a rohamlövész alaptanfolyamokon.