Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Külszolgálatra készülnek

Szöveg: MH Béketámogató Kiképző Központ |  2020. szeptember 28. 15:49

A világ számos pontjára készülnek missziókba a katonák, a külszolgálat előtt azonban – mint alapkövetelmény – teljesíteniük kell többek között egy békeműveleti lőgyakorlatot, valamint az úgynevezett missziós bemeneti követelmények felmérését is. Az MH Béketámogató Kiképző Központ ezen feladatok maradéktalan végrehajtásával is hozzájárul a Magyar Honvédség missziós szerepvállalásához.

MH_BTKK_missziós_felkészítések (2)

A központ által szeptemberben szervezett békeműveleti lőgyakorlatot a misszióban rendszeresített pisztollyal és gépkarabéllyal hajtják végre a felkészülők. Már e lőgyakorlat során is arra kell törekedniük, hogy az emberi élet kioltása nélkül oldják majd meg a feladataikat.

A lövészet mellett a bemeneti követelmények felmérése során a leendő békefenntartóknak számos területen kellett bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a missziós szerepvállalás elvárásainak. Egyebek mellett vegyivédelmi, alaki, fegyverismereti, valamint egészségügyi ismeretekből, illetve angol nyelvből vizsgáztak.

GALÉRIA

Címkékgyakorlat