Kurszk: az ezredforduló tengeri tragédiája

2000. augusztus 12-én 22 hadihajó és tengeralattjáró futott ki a Barents-tengerre, hogy részt vegyen az orosz haditengerészet – Szovjetunió felbomlása utáni – legnagyobb tengeri hadgyakorlatán. A gyakorlatba bevont hajók és tengeralattjárók között ott volt a Kurszk (949A Antyej, amerikai kód szerint Oscar–II.) is. A hadgyakorlat forgatókönyve szerint a Kurszknak azt kellett „eljátszania", hogy két próbalövést ad le a zászlóshajóra, a Pjotr Velikij cirkálóra, majd elsüllyed s a tenger mélyén megvárja a mentőkompot.
Az élet furcsa fintora: a tengeralattjáró rövid időn belül tényleg a tenger fenekére süllyedt és mentőkompokra lett volna szüksége…

A hajót még az „erőteljes szovjet technológia" jegyében tervezték. A 154 méter hosszú, 18 méter széles és 9 méter magas monstrum felszíni vízkiszorítása csaknem 15 ezer köbméter volt. Kétszer annyi, mint a nagy amerikai tengeralattjáróké és ötször akkora volt, mint az eddig elsüllyedt és kiemelt legnagyobb tengeralattjáróé; az 1955-ben elsüllyedt, és ’57-ben kiemelt Novorosszijszké.

A Kurszkot – már csak a dupla hajótörzse okán is – elsüllyeszthetetlennek tartották; defenzív, óvatos mozgása miatt pedig észrevehetetlennek. Gigászi méretei miatt manőverezési képessége ugyan kicsi volt, viszont jelentékeny fegyverzettel rendelkezett. Csak robottorpedóból (azaz szárnyasbombából) huszonnégyet vitt magával.

Tizenegy évvel a tragédiát követően még mindig az a kérdés, mi történt valójában, és kik a felelősök? Nyilván számos hiba, tévedés torlódott egymásra, ami összeadódva végső bajt, katasztrófát okozott, ezért elképesztő a felső vezetés azon hozzáállása, hogy „a helyzet kritikus, de ellenőrzés alatt áll"-féle magyarázat kielégíti az áldozatok hozzátartozóit, a szakértőket.

Burjánzanak a kételyek, és a kérdések ma is. Miért futott ki a 22 hajó, ha nem volt rendben a karbantartó- és a mentőszolgálat; miért utasították el az elején a külföldi segítséget, sőt a hazai (civil!) mélytengeri búvárokat is? Egyáltalán miért késett a riadóparancs, s emiatt a Kurszk keresése?

Minek a kétezer oldalnyi hivatalos jelentés, ha az oroszok 76 százaléka szerint az Északi-tengeri Flotta parancsnoksága, s a kormány máig titokban tartja a valódi okokat; 63 százalék pedig úgy véli, hogy nem tettek meg mindent a mentés érdekében? Tagadhatatlan tény: 25 évre titkosították a Kurszk-aktákat…

Tovább mérgezte a megdöbbent világot az orosz felső vezetés zűrzavara, a tagadó-leplező nyilatkozat(ok), az utólagos fals magyarázkodás, bűnbakkeresés sora és megannyi más súlyos baki nyomán számtalan úgynevezett elmélet született: idegen támadás, torpedó, világháborús vízibomba, ütközés, összeesküvés stb.

Az sem visz előbbre, hogy 2002-ben Usztyinov főügyész bűncselekmény hiányában vádemelés nélkül lezárta a Kurszk-vizsgálatot. Jóllehet, a tragédia kiváltó okai közé sorolhatjuk, hogy három órával az indulás előtt elhagyta a tengeralattjárót a fegyverzetért felelős főtiszt; továbbá az ellátatlanságra, idejétmúlt felszerelésre, ezen belül a karbantartás elégtelenségére, hibás torpedótömítésre, rozsdás alkatrészekre panaszkodott maga Ljascsin kapitány is.

Mindezek után térjünk vissza a legfontosabb kérdésre: mi történt pár perc leforgása alatt? Egy újonnan kifejlesztett torpedót hoztak működésbe két próbakilövésre. Meglehet, hogy valami hibádzott a konstrukcióban. Okozhatta a tragédiát az, hogy túl hamar, még a vízbe érés előtt indították be a torpedó motorját, mielőtt hűthette volna a tengervíz, így az túlpörgött, túlhevült és megrepedt.

Vagy: a torpedórakéták indításához használt hidrogén-peroxid (HTP) a rozsdás, rosszul tömített s eltört üzemanyag-szállító vezetékből beszivárgott e próbabomba burkán belülre, ott fémrészekkel érintkezett. Ezáltal ez a színtelen, szagtalan, tehát nem észlelhető, ám magas koncentrátuma miatt hiperérzékeny vegyület villámgyors, heves kémiai reakciókat váltott ki. Gázt képezett, ami szétvetette a burkot – ez volt az első robbanás.

Ennek 250-szeresét produkálta a második, 135 másodperc múlva, hozzávetőlegesen hét tonna TNT-erőt fejtve ki. Nemcsak a szállítóvezetéken, a torpedóvetőcsövön jutott tovább a HTP, hanem a kilövő- vagyis a torpedóterem ajtaja is nyitva maradt, a szellőzőcsatorna pedig gyengén működött… Így a hajó orr-része felé futó tűzgolyó tovaterjesztett tüze berobbantotta a többi robottorpedó tölteteit.
Végül megsemmisült a hajóorr is, aminek következtében a Kurszk egyperces zuhanást követően másfél méteres iszaprétegen áthatolva a Barents-tenger gránitfenekéhez csapódott, további károkat szenvedve. Szerencse, hogy vagy a legénységnek sikerült leállítania a meghajtóműként alkalmazott atomreaktorokat, teljesítvén kötelességét, vagy valami más történt, de a lényeg: nem következett be nukleáris katasztrófa!

Sajnos viszont a közelben (55 kilométeres körön belül) tartózkodó Északi-tengeri Flotta először nem jelentette az eseményeket, azokat későn ismerte föl, nem sikerültek kapcsolatteremtési kísérletei a Kurszkkal s az azt kereső riadóparancsot 12 órával a robbanás után adta ki. További késések is ismertek: csak augusztus 17-én érkezett a helyszínre egy norvég mentőhajó, 20-án brit mélytengeri mentőosztag…

Bármilyen furcsa, de a katasztrófa majdnem megismétlődött 2006. szeptember 27-én a szintén északi flottához tartozó Szent Dániel nevű tengeralattjáróval, amelyen tűz ütött ki. Súlyosabb eset történt 2009. november 23-án Szuhumi közelében a Fekete-tengeri Flotta Alrosza nevű tengeralattjárójával. Az 1988-ban épült hajó egyik hajtóművének motorja meghibásodott s majdnem elsüllyedt. Ezúttal időben észlelték a hibát, s gyorsan az állomáshelyre vontatták az Alroszát. A reakciók viszont változatlanok voltak: először 28 órás mély hallgatás, majd vérszegény közlemény, miután „nevüket elhallgató" munkatársak annyit kiszivárogtattak, hogy „probléma támadt a hajtóművel."

Fotó: Archív