Légtérsértés India és Pakisztán között
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2008. december 14. 13:39Vita bontakozott ki a hét végén Iszlámábád és Újdelhi között a pakisztáni légtér állítólagos indiai megsértése következtében.
Iszlámábádban szombaton jelentették be, hogy indiai harci repülőgépek aznap megsértették Pakisztán légterét. Serri Rehman pakisztáni tájékoztatási miniszter hangsúlyozta: nincs ok az aggodalomra, az indiai légierő tudatta velük, hogy nem volt szándékos a légtérsértés.
A pakisztáni légierő szóvivője közölte, hogy az indiai harci gépek két helyen, a himalájai Kasmír térségében, illetve az északkelet-pakisztáni Lahore körzetében hatoltak be az iszlám köztársaság légterébe.
Az indiai védelmi minisztérium szóvivője korábban úgy nyilatkozott, hogy Újdelhinek nincs tudomása a légtérsértésről. A légierő szóvivője azonban vasárnap már határozottan elutasította a pakisztáni vádakat. “Az indiai légierő cáfolja, hogy bármilyen légtérsértés történt volna" – szögezte le Mahes Upaszani szóvivő, aki szerint Pakisztán megpróbálja ráirányítani az emberek figyelmét olyasmire, ami meg sem történt.
Válaszul az indiai cáfolatra vasárnap a pakisztáni légierő közleményében tudatta, hogy Iszlámábád tartja magát korábbi állításához, és ilyen tekintetben nincs változás.
A két szomszédos atomhatalom viszonya jelenleg nagyon feszült. India egy pakisztáni szervezetet vádol a több mint 170 halálos áldozatot követelő novemberi mumbai terrortámadások elkövetésével.
India és Pakisztán 1947-es függetlenné válásuk óta három háborút vívott egymással, 2002-ben pedig újabb fegyveres konfliktus szélére sodródott. A két ország 2004-ben a megbékélés útjára lépett, de India úgy véli, hogy a mumbai merényletsorozat veszélybe sodorta a békefolyamatot.