Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Leuk kutya társai megmentéséért megkapta az állatoknak adható legmagasabb katonai kitüntetést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. április 24. 17:19

A katonai konfliktusban tanúsított állati bátorság legmagasabb brit érdemrendjével, a PDSA Dickin-éremmel tüntették ki április 23-án posztumusz Leuk kutyát, a francia különleges erők egykori tagját, amely több társa életét is megmentette egy mali akcióban.

A Leuk la Chance-ként, vagyis Szerencsés Leukként becézett belga juhászt egy fegyveres lázadó ölte meg 2019 májusában. Az elismerést odaítélő PDSA állatvédelmi karitatív szervezet szerint az ötéves Leuk egy hónappal korábban több ember életét is megmentette bátorságával egy Maliban végrehajtott terroristaellenes akció során.

A 2013-ban született belgajuhász a francia különleges erők Kieffer-kommandójának K9 divíziójához került két év kiképzést követően. Elsődleges feladatai közé tartozott a robbanószerek kiszagolása és a támadók lefegyverzése. Egykori egysége a harcokban elesett összes kutya előtt tisztelgő emlékmű felavatására készül Leuk halálának második évfordulóján.

Leuk az első francia katonakutya, amely megkapta az állatoknak adható legmagasabb brit katonai kitüntetést. Korábban ugyancsak posztumusz kapta meg az elismerést az a francia rendőrkutya, amely a 2015-ös párizsi merényletek után egy rajtaütésben vesztette életét. Az 1943-ban alapított – az alapítóról, Maria Dickinről elnevezett – Dickin-érdeméremmel eddig számos kutyát, postagalambot, lovat és egy macskát is kitüntettek.