Amikor 1870. május 4-én, az Osztrák-Magyar Monarchia 50. Gyalogezredének tábori lelkésze megkeresztelte a Lehár-család alig pár napos gyermekét, Ferenc Kristófot, bizonyára nem gondolta, hogy a csöppség később világhírű zeneszerző lesz. Igaz, Lehár Ferenc sem hitte volna, hogy a magyar katonazene napját éppen az ő születésnapjának tiszteletére ünnepeljük majd április 30-án.
Édesapja, Franz Lehár nem merő véletlenségből hívta a jeles aktushoz a tábori lelkészt. Miután ugyanis civil zenészként behívták katonának, villámsebesen megpályázta az ezred katonazenekarának üresen tátongó karmesteri beosztását. Mint ahogyan manapság mondanánk: a személyi beszélgetés során meggyőzte az elöljárót, úgyhogy mikor megismerkedett későbbi feleségével, Krisztinával, már egyenruhában tehette neki a szépet. Mikszáth-tal szólva különös házasság volt, hiszen Franz nemigen tudott magyarul, Lehár Ferenc édesanyja pedig németül nem beszélt, de talán a zene áthidalta a kommunikációs problémákat.
A későbbi világhírű operettszerző aztán Prágában végezte el a konzervatóriumot és első hegedűsként igyekezett szerencsét próbálni, egészen addig, amíg apja 1888-ban nem értesítette: lenne számára egy üres hely a katonazenekarban. Lehár Ferenc nem sokat tétovázott – s mivel amúgy is besorozták, viszonylagos derűvel kezdte meg katonazenészi szolgálatát. Kilenc hónap alatt azonban nagyot fordult a világ: a két Lehár között egyre több lett a súrlódás – két dudás ebben a csárdában sem fért meg. Szakértők azt gyanítják, hogy apja potenciális ellenfelet látott igen tehetséges fiában, aki egy idő után úgy döntött: megpróbál egyedül érvényesülni az életben. Megpályázta a Losoncban állomásozó 25. gyalogezred katonakarmesteri beosztását és áthelyeztette magát. Szerencséjére a zenekar repertoárja a templom egereinek szegénységét idézte, így minden szabadidejét végre a zeneszerzésnek szentelhette. Ebből az időszakból származik többek között a „Fries ezredes induló” és a „Pacor ezredes induló”.
Egy pályázatnak köszönhetően, 1893-ban eljött az alkalom, hogy Lehár megalkossa első színpadi művét, mely a „Rodrigo” címet viselte. Egy felvonásos, romantikus opera volt, kissé bizonyosan katonás is, mert a szövegét Lehár egyik hadnagya írta. A „Rodrigo” nem nyerte meg a pályázatot, ráadásul közvetve nehéz helyzetbe hozta szerzőjét. Történt ugyanis, hogy miután a tiszti kaszinóban sikeres koncertet adott a gyalogezred zenekarával, egy őrnagy „megkérte” (nyilván ezt a kérést felfoghatjuk parancsnak, ugyebár…), hogy a karmester úr ugyan játsszon már el még egy újkeletű hegedűszólót neki. Lehár a késői órára hivatkozva megtagadta a kérést, mire az őrnagy feletteséhez fordult a „példátlan szemtelenség” miatt. Az ezredes bocsánatkérésre kötelezte Lehár Ferencet, ám ő nem engedelmeskedett. Nem véletlen tehát, hogy hamarosan a pólai tengerészzenekarnál kötött ki. A zenekar monarchiabéli népszerűségét jól mutatja, hogy mindjárt bedobták a mélyvízbe az új fiút: a legelső hangverseny közönségének soraiban ugyanis ott ült maga Ferenc József császár is. (Szerencsére az előadás után a legmagasabb rangú személy azt üzente: „igen meg voltam elégedve”.)
Miközben folytatta katonazenekari szolgálatát a tengerészzenekarnál, majd a bosznia-hercegovinai gyalogezred élén, folyamatosan kereste a színpadi megjelenés lehetőségeit is. Második műve a „Kukuska” című operája azonban szintén félsikert aratott – kritikusai szerint kínosan hasonlított Mascagni: Paraszbecsület című egyfelvonásosához. (Nem véletlen, hogy utóbbit még ma is előszeretettel tűzik műsorra, míg Lehár korai zsengéje nagyjából a feledés homályába merült.)
Honlapunk hasábjain kissé különös érzéssel írjuk le, de tény: Lehár ezekben az években meg akart szabadulni már a katonakarmesterségtől, és színházi szerzőként képzelte el továbbiakban életét. Mégis pontosan ennek a pozíciónak köszönhette voltaképpen - átvitt értelemben - későbbi sikereit. A századforduló táján a Bécsben állomásozó cs. és kir. 26. gyalogezred katonakarmestereként a báli szezonban számos nagysikerű koncertet adtak – ezeknek köszönhetően figyelt fel rá Metternich Paulina hercegnő, akit bízvást nevezhettünk az akkori társasági élet irányítójának és meghatározó személyiségének. Lehár már korábban is fontolgatta, hogy operák helyett talán inkább az operettek irányába kellene fordulnia, és ehhez újabb lökést adtak neki azok a keringők, melyeket a hercegnő felkérésére, vagy éppen hozzá írt. (Lásd: Paulina-keringő.) Innentől kezdve Lehár Ferenc egyre ismertebb lett, sorra nyíltak meg előtte addig zárt ajtók, lehetőségek. Honvédségi szempontból szomorkás időpont 1902 márciusa, amikor is Lehár Ferenc végérvényesen kilépett a hadseregből, hogy aztán néhány évvel később a „Víg Özvegy” megírásával elinduljon – minden bizonnyal azért – katonás léptekkel a későbbi világhír felé…
Soraink végére kívánkozik még egy nem éppen friss, de érdekes hír Lehár Ferenccel kapcsolatban, nevezetesen az, hogy tavaly bukkantak rá vélhetően legrégebbi ismert hangfelvételére Ausztriában. A 1901-ben készült lemezen a 26. gyalogezred játssza Lehár Ferenc „Jetzt geht’s los” („Most indul…”) című katonaindulóját – minden bizonnyal a szerző vezényletével.
Egy női huszár története operettköntösbe bújtatva
2020. március 15. 13:05
