Lyukas háló védi a világűr békéjét

Egyebek mellett ezekről is szólt a honvedelem.hu-nak Sipos Attila, az
ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetének volt alelnöke, aki az
ELTÉ-n légi- és űrjogot oktat.

A világűrben zajló polgári és katonai tevékenységek szabályozásával a nemzetközi világűrjog foglalkozik. Ezen jogág viszonylag fiatal, tekintettel arra, hogy az űrkorszak 1957. október 4-én a Szputnyik Föld körüli pályára állításával kezdődött el. Azóta lélegzet elállító fejlődésnek lehettünk tanúi, csak úgy, mint a polgári repülésben, amely megteremtette annak lehetőségét, hogy az emberiség kilépjen a gravitáció világából. Hihetetlen, de csak hatvanhat év telt el az első sikeres motoros repülés óta, amely a Wright testvérekhez fűződik (1903. december 17.) és azóta, hogy 1969. július 20-án Neil Armstrong a „Nyugalom tengere" síkságán a Holdra lépett. Az emberiség nagyon rövid idő alatt nagy lépéseket tett meg a világűr felfedezésében és annak meghódításában",amelynek polgári és katonai célú kiaknázását, felhasználását a nemzetközi közösségnek jogi úton kellett szabályoznia.

Öt egyezmény

Miközben javában zajlott a hidegháború, a két szembenálló nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió a világűr felhasználásának jogi szabályozásában sikeresen együtt tudott működni – mondta a honvedelem.hu-nak Sipos Attila, az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetének volt alelnöke, jelenleg a Hungarocontrol Zrt. szövetségesi igazgatója. Hozzátette: ennek az volt az oka, hogy az emberek idealisták voltak, hittek benne, hogy a világűrbe a hidegháborút nem szabad kiterjeszteni, miközben ezen reményeket tápláva a világ vezető politikusai a szokottnál nyitottabb politikát hirdetettek meg,. Persze ne legyen kétség a katonai fejlesztések és érdekek végig jelentős szerepet játszottak és játszanak. Nem beszélve arról, hogy kezdetben csak a két nagyhatalom tudott az űrbe embert és eszközöket juttatni, így más országok is jogos igényt támasztottak arra, hogy egyenlő jogok illessék meg őket a világűrben zajló kutatások, illetve annak erőforrásai kihasználásában.

Miközben a Világűr Szerződést a nemzetközi közösség többsége ratifikálta, addig a Holdegyezményt már szinte senki. Both Előd, a Magyar Ûrkutatási iroda igazgatója például úgy fogalmazott: egy olyan állam sem iktatta jogrendjébe, aki számit. Ezen lényeges okon túl Sipos Attila szerint lényeges, hogy az államok nagy többsége – érthetően – közvetlenül nem érintett a Holdon és más égitesteken történő kutatásban, továbbá a nyolcvanas évek elejére hamar elfogyott az a lelkesedés és bizalom, amely lehetővé tette a világűr új szabályrendszerének a megszületését. Az idealisztikus elképzelések helyett a realizmus került előtérbe, az ENSZ erőt veszített, a politikai helyzet megváltozott, s nem beszélve arról, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi források jelentősen csökkentek.

Új jogi kategória

A jogi szabályozásban kiemelten fontos, hogy a légteret, illetve a világűrt élesen elválasszák egymástól – mondta Sipos Attila. Bár e két dolog elhatárolásában léteznek eltérő vélemények, általánosságban az mondható el, hogy a világűr ott kezdődik, ahol a Földről feljuttatott tárgy önálló pályára áll, és bolygónk körül kezd keringeni. Ennek a lapján a légtér nagyjából 80-110 kilométeres magasságban ér véget. Miközben az államokat a légterük esetében teljes szuverenitás illeti meg, a világűr esetében ez már koránt sincs így, mert az jogilag mindenki által szabadon használható dolog (res communis omnium usus). Vagyis a világűrt sem a szuverenitás igényével, sem használat vagy foglalás útján, sem bármilyen más módon egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki. Ezzel kapcsolatban sokakban felmerülhet, akkor miért tűzte ki Neil Armstrong a fémből készült amerikai zászlót a Hold felszínére. Ez – Sipos Attila szerint – egyértelműen hazafias cselekedetnek számított, nem pedig hódításnak.

Nem vitás, a Hold az emberiség második otthona – fogalmazott a szakember, aki hozzátette, hogy a Hold és más égitestek kutatása és felhasználása kapcsán a jogalkotók a „province of mankind" jogintézményt használták. Ez alapján a világűrben végzett munkát az egész emberiség közös vállalkozásának kell tekinteni. Ezen vállalkozást a jövő generáció érdekeinek, a fokozott együttműködés és kölcsönös segítség mentén, a nemzetközi béke és biztonság fenntartásával kell végezni. A jogalkotók a Hold Egyezményben azonban tovább léptek és egy új jogi koncepciót honosítottak meg. Ez maga „common heritage of mankind" intézménye, azaz a Holdon és égitesteken található természeti források, kőzetek, anyagok, mind az emberiség közös örökségének tekintendő. Így egy új területi státuszt hoztak létre, hiszen az atmoszférán kívüli térség „az egész emberiség adománya", azaz bár el nem sajátítható, de a kiaknázása az emberiség érdekében megengedett, szabadon felfedezhető és kizsákmányolható.

Az Egyesült Államok például mintegy 384 kilogrammnyi holdkőzetet hozott le a földre. Ez mind az emberiségé, mert tulajdont sem államok, sem magánszemélyek nem szerezhetnek e kőzetek felett. A kőzetek mintaként vannak az azt lehozó állam birtokában. Ez azonban „csak" a tudományos része a világűr hasznosításának. Sipos Attila kiemelte: a katonai rész sokkal fontosabb, ez nem vitás.

1945 augusztusa után a civilizáció túlélési esélye drámaian lecsökkent. Éppen ez vezette az embereket, hogy a legalább a Földön kívül legyen egy békés hely, amely mindenkié és mindenkinek az érdekeit szolgálja. Gyakorlatilag minden egyezmény kimondja, hogy a világűrt csak békés célokra felhasználni, ugyanakkor tételesen nem tiltja meg a katonai irányú alkalmazást.

Szabályozási lyukak

Bizony a béke hiú remény maradt. Az öt egyezmény megszületése előtt nem voltak korlátok, s a hidegháborús félelmek mindenre kiterjedtek. 1962. július 9-én az Egyesült Államok a csendes-óceáni magaslégköri térségben hidrogénbombát robbantott. A Földön nagy mértékben megnőtt a háttérsugárzás, a robbantás hatására mesterséges sugárzási övezetjött létre (az úgynevezett Starfish Belt), amely zavart okozott a magaspályán keringő műholdak működésében. A nagyhatalmak a légköri nukleáris robbantásokat a Részleges Atomsorompó Egyezményben (1963) tiltották meg.

1963. május 9-én az amerikai légiereő 400 millió úgynevezett dipol antennaként ható réztűket állított Földkörüli pályára. Ez volt a West Ford terv, amelynek keretében 2000 mérföld magasan keringő gyűrűt hoztak létre, hogy azok rakétatámadás esetén megvédjék az Egyesült Államok területét. És amint az lenni szokott, a két szemben álló fél megijedt saját lehetőségeitől. Ezért mondta ki az Világűr Szerződés, hogy „nukleáris fegyvereket vagy másfajta tömegpusztító fegyvert hordozó objektumot nem juttatnak Föld körüli pályára, ilyen fegyvereket az égitesteken nem helyeznek el, illetve a világűrben semmilyen formában nem állomásoztatnak". A szakértő szerint ez a megfogalmazás magában rejti a további katonai felhasználás lehetőségét, hiszen az nem mondja ki, hogy más egyéb fegyvereket, például az energiát magasan fokuszáló lézert ne lehetne ott telepíteni. Épp ez a következő kibúvó.

Az egyezmény úgy szól, hogy nem telepíthetnek, nem állomásoztatnak ilyen jellegű fegyvereket. Igen ám, de azt nem mondja ki az egyezmény, hogy a feljuttatás és az állomásoztatás között lévő időben és térben ne lehetnének ilyen vagy más jellegű fegyverek. A lényeg, hogy a fegyverek védelmi célokat szolgáljanak. Itt jön a kérdés, mit is jelent a védelem. Ebből az következik, hogy a valóságban nem lehet különbséget tenni a katonai és nem katonai felhasználás között. Fontos eleme a megállapodásnak, hogy miközben az atomfegyverek tiltottak, addig a nukleáris hajtóanyagot használó objektumok igen. Ugyanakkor számos állam képes arra, hogy nukleáris töltetett juttasson a világűrbe, mint arról Dobos Gábor egy korábbi beszélgetés alkalmával szólt. Ezzel kapcsolatban Sipos Attila megjegyezte: bár nem látunk bele abba, hogy egy-egy műhold mire való, milyen eszközök vannak rajta, de csak a Földön több mint ötvenezer tömegpusztító atomfegyvert tartanak nyilván. Ugyanakkor tény, hogy 1978-ban Kanada észak-nyugati részén lakatlan területre zuhant már le – igaz, véletlenül – egy nukleáris erővel hajtott műhold, a Cosmos 954, és környezeti pusztítást okozott.

Vitás kérdések

Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a világűrt nem lehet teljesen demilitarizálni, akkor az a következő kérdés, hogy milyen szintig lehet. Sipos Attila elmondta: kémműholdakat például lehet a világűrbe telepíteni, mert azok nem támadó jellegű, hanem védelmi fegyverek, amelyek az adott állam, államok védelmét, biztonságát szolgálják. Minden ilyen kritériumnak megfelelő fegyvert lehet a világűrben alkalmazni. Nem feledve, hogy az értelmezés mindig a felek érdekeitől függ (agresszív fegyver nem, védelmi fegyver igen). Ez tette lehetővé óriási nemzetközi nyomás közepette a reagani stratégiai védelmi kezdeményezés (Strategic Defence Initiative – SDI), vagyis a csillagháborús elképzelések megvalósítását. Ez a rendszer is szabadon telepíthető volt, hiszen nem tartalmazott nukleáris fegyvereket.

Az is kérdés, hogy ha vita támad a felek között a világűrben, akkor milyen módon lehet rendezni a helyzetet. A szakember elmondta: első körben nyilván az államok maguk rendezik a problémát, ha eredménytelen segítségül hívják az ENSZ COPUOS-t, a világűr békés felhasználásával foglalkozó bizottságát és magát az ENSZ főtitkárát, aki a közvetítésben vesz részt. Amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni, a Nemzetközi Bíróság (ICJ) az illetékes. Ügyek persze mindig is voltak, de ezeket ezen a szinten nem viszik a legmagasabb fórum elé, ezért konkrét esetek ritkán látnak napvilágot. Persze vannak tanulságos esetek, ezek közül a legérdekesebb az ún. Clarke pályák kiosztásának a vitája volt. Ezek a „geostacionárius"pályák 35786 kilométer magasan futnak az Egyenlítő síkja körül, s közös sajátosságuk, hogy az oda feljuttatott műhold a Földnek mindig ugyanazon pontját látja, azaz a keringési idő pontosan megegyezik a Föld sziderikus tengelyforgási idejével. Ebben a magasságban véges a pályára állítási lehetőség, mert sok műhold esetén azok könnyen zavarhatják egymást.

Egy műhold a Föld 42 százalékát figyeli meg, három műholddal pedig a Föld 99 százalékát állandóan szemmel lehet tartani. Ez katonailag éppolyan fontos, mint egyéb kereskedelmi (például a műholdas közvetítés) szempontokból. Miután a fejlett államok feljutatták ide a maguk műholdjait, az egyenlítői országok közös úgynevezett Bogotai Nyilatkozatban – amit 1976-ban írtak alá, követelték azt, hogy ezen pályákra, mivel azok az ő természeti kincsük, csak külön engedélyükkel lehessen oda műholdat fellőni. A követelésük nem talált elfogadásra, a nemzetközi jog alapján a világűr mindenkié, ugyanakkor későn léptek, követelésük nem volt életszerű – fogalmazott Sipos Attila, aki végezetül hozzátette: bár a világűr jogi szabályozását a béke és az emberiség köré szőtték, azért teret engedtek a régi római alapelvnek is: ha békét akarsz, készülj a háborúra (Sic Vis Pacem, Para Bellum!).