Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ma elstartol a manhattan-i 20 Bridges úszómaraton egyetlen magyar indulója!

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: manyokiattila.hu |  2024. augusztus 22. 12:09

Az NSÜ (Nemzeti Sportügynökség) büszkén jelenti be, hogy Mányoki Attila hosszútávúszó, csütörtökön helyi idő szerint 9:15-kor elstartol a 20 Bridges úszóversenyen, ami a világ egyik legnagyobb múlttal rendelkező kihívása.

2024.08.22. manyokiattila.hu

A versenyző felkészítésében az NSÜ nagy szerepet vállalt, ugyanis az extrém fizikai igénybevételhez az általa üzemeltetett világszínvonalú sportlétesítmények tökéletesen kiszolgálták a sportoló igényeit. Az 1915-ben alapított Manhattan úszó maraton több, mint egy verseny.

Az első sikeres úszás ugyanebben az évben a 18 éves amerikai Robert W. Dowling nevéhez fűződik, aki a közel 50 km-es távot 13 óra 45 perc alatt teljesítette. Mányoki Attila 5 órával kevesebb idő alatt szeretné ugyanezt a távot teljesíteni. Az idei szezonban a 48.5 km-es 20 Bridges maratoni táv teljesítésére 25 országból 90 úszó kvalifikálta magát. A verseny extrém terhelésnek teszi ki az elhívatott résztvevőket, akik a testükre mért óriási fizikai és mentális terheléssel kell, hogy megbirkózzanak. A verseny alatt semmilyen analóg vagy digitális eszköz nem lehet az úszókon, ami bármilyen segítséget vagy információt tudna biztosítani, a felszerelés végtelenül puritán: egy hagyományos úszónadrág, úszószemüveg és sapka.

Bíró Péter, az NSÜ elnök-vezérigazgatója, maximális tisztelettel adózik minden sportoló irányába, aki Magyarország jó hírnevét erősíti. „New York-ot illetően személyes érintettségem is van, a város második szülővárosommá vált, hiszen a World Financial Centerben dolgoztam, amikor 2001. szeptember 11-én a tornyokat támadás érte. Ezért is szorítok nagyon Attilának, hogy sikeresen teljesítse ezt az embert próbáló távot. Hiszek abban, hogy a világnak pozitív hősökre van szüksége, az NSÜ pedig örömmel támogatja ezt a kivételes vállalást.”

Mányoki Attila a következőket nyilatkozta: „A történelmi jelentősége és a különleges helyszín miatt is nagyon várom az úszást. Természetesen a fő célom, hogy igazán kimagasló idővel érjek célba, úgy tervezem, hogy 7 óra 55 perces úszással tudom majd a távot teljesíteni. A sikeres célba érés számomra azért is fontos, mert ezzel az állomással együtt sikerül teljesíteni a Triple Crown úszó sorozatot is. Ezúton is köszönöm az NSÜ-nek a segítséget és támogatást, hiszen olyan sportlétesítményekben készülhettem fel erre a versenyre, amik biztosították azt, hogy a legjobb kondícióban vágjak neki ennek a kihívásnak.”

A versenyt, Mányoki Attila úszását a következő jeladón lehet majd követni: https://track.rs/nyow, illetve a saját nyomkövetőn https://track.rs/AttilaManyoki

A Honvédelmi Minisztérium közleménye