Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magántulajdonba került a katonai temető

Szöveg: sonline.hu/honvedelem.hu |  2008. január 25. 11:02

Magántulajdonba került a Somogy megyei Kiskorpádon a szovjet katonai temető. A temető körül mezőgazdasági terület fekszik, amit a kutasi állami gazdaság műveltetett.

A terület, s így a katonai temető új tulajdonosa úgy nyilatkozott, hogy a vásárláskor nem tudtak a kegyhelyről, mivel annak léte a helyrajzi adatokból nem derült ki. De a kegyhelyet megőrzik, mert az a történelem részét képezi.

A területhez árverésen jutott hozzá az új tulajdonos, s számára is csak ezután derült ki, hogy a megvásárolni szándékozott gyümölcsössel egy helyrajzi számon található az a katonai temető is, ahol négy szovjet tiszt, valamint számtalan nevesített és névtelen, a II. Világháborúban hősi halált halt katona sírja van.